A jegybank jelenlegi és volt elnökei szerint az állami újraelosztás szintjének 10 százalékpontos csökkentése mellett adóreformra és alacsony inflációra van szükség.
A kibontakozóban levő globális élelmiszerválság közepette a chicagói terménytőzsdén rekordot döntött a rizsár, és a világ legnagyobb rizsexportőr országában, Thaiföldön is tonnánként már ezer dollár fölé nőtt a gabonaféle ára, az év eleje óta közel megháromszorozódva. Amerikában a Wal-Mart áruházlánc mennyiségi korlátot vezetett be.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 289 pontos erősödéssel, 22 431 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,31 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 19,12 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett a szerdai záráshoz képest.
Nagy odafigyeléssel növelhetjük csak megtakarításunk reálértékét, ha pénzünket lekötött banki betétekben tartjuk. A FigyelőNet akciós betéti körképéből az is kiderül, hogy az új banki ügyfeleknek a CIB ajánlata a leginkább csábító, az OTP-é a legkevésbé.
A magyarok régiós összevetésben is tudatlanok a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, és előtakarékosságra is kevéssé hajlamosak. Jellemzően 50 évesen kapnak észbe.
Amíg tavaly a magyarországi dohánytermék-fogyasztás 11 százaléka származott a feketegazdaságból, idén 7 százalékra, jövőre pedig 5 százalékra mérséklődhet a feketepiaci arány a Vám- és Pénzügyőrség szerint.
A Mol vezetése további eszközt kapott az ellenséges felvásárlók távoltartására, megjutalmazta a részvényeseket az alaptőke leszállításával, és alig hagyott mozgásteret a rivális OMV-nek – így értékelte szakértőnk a magyar olajcég szerdai közgyűlésén történteket.
Nem okozott meglepetést az Új Tulajdonosi Programba (ÚTP) kiválasztott cégekre vonatkozó előterjesztésével az ÚTP Tanács, amely csütörtökön ismertette javaslatát Gyurcsány Ferenc kormányfővel. A tanács elnöke néhány illúzióra is felhívta a figyelmet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 94,19 pontos emelkedéssel, 22 235,79 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,43 százalékos erősödés.
A jegybank egyik alapfeladata, hogy folyamatosan megvizsgálja, megfelel-e a forgalomban lévő készpénz mennyisége illetve címletösszetétele a vállalkozások és a lakosság igényeinek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,16 pontos erősödéssel, 22 141,60 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,45 százalékos erősödés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,30 pontos csökkenéssel, 22 008,14 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,16 százalékos gyengülés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint bizonytalanul indulhat a kereskedés szerdán.
A legnagyobb tőzsdei cégek teljesítményéről negyedévről negyedévre, a B kategóriás kibocsátókról félévente rendszerezett információkat szerezhetünk a vállalati gyorsjelentésekből. Hogyan érdemes ezeket értékelni? Ezt szedte csokorba a FigyelőNet.
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke bejelentette, hogy a következő hároméves időszakra már nem vállalja jelölését az elnöki posztra. Az elnökhöz csatlakozik az elnökség két tagja, Csányi Sándor és Gergely Károly is.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kétezer tagvállalata keddtől kedvezményt kap a Mol mindenkori bruttó kiskereskedelmi dízelárából. A tagok számára éves szinten 100-150 millió forintos megtakarítást jelent a Moltól kapott kedvezmény.
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke bejelentette, hogy a következő hároméves időszakra már nem vállalja jelölését az elnöki posztra. Sőt, további két elnökségi tag, Csányi Sándor és Gergely Károly sem kívánja újra jelöltetni magát.
Valóban lazult-e a bankok hitelezési gyakorlata – ezt vizsgálja hamarosan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Néhány napja a jegybank alelnöke hívta fel a figyelmet arra veszélyre, hogy nőttek a kétes kihelyezések.
A budapesti bankközi devizapiacon hétfő reggel 252,40/50 forintot ért egy euró, ami gyakorlatilag megegyezik az európai deviza pénteki 252,45/55 forintos záró értékével.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,02 pontos emelkedéssel 22 224,60 ponton nyitott hétfőn. Az előző, pénteki záróértékhez képest ez 0,42 százalékos emelkedés.
Oroszországban alig egy hónap alatt újabb több mint 10 százalékkal nőtt a dollármilliárdosok száma: a Forbes Magazin leggazdagabb oroszokról készült legfrissebb listája szerint immár 110 dollármilliárdos orosz állampolgárt tartanak számon, de ezek között nem szerepelnek azok, akiknek a vagyona éppen egymilliárd.