pénzügy

Az idei év első felében a háztartások mintegy 76 százaléka vásárolt ruházati terméket. Ez kicsit elmarad az előző két évben mért aránytól, de nyolc százalékkal többet, háztartásonként 54 100 forintot költöttek erre a célra.
2008. 09. 24. 11:24
Magyarország a korrupciós érzékelési index (CPI) nemzetközi rangsorában a 47. helyre csúszott vissza a tavalyi 39. helyről, a régióban Szlovénia, Észtország után az idén Csehország is megelőzte.
2008. 09. 23. 12:04
Fékevesztett drágulást jelzett hétfőn este az olajpiac: az amerikai könnyűolaj jegyzésének napi emelkedése a jelentések szerint elérte a hordónkénti 25 dollárt, azaz az októberi szállítású amerikai könnyűolaj ára 130 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon. Az euró ugyanakkor 1,48 dolláron áll New Yorkban.
2008. 09. 22. 21:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,69 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 18 860,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
2008. 09. 22. 17:42
Már csak három-négy napig tarthat ki a csőd szélén álló Alitalia repülési engedélye, ha a vállalat csődbiztosa nem tesz le az asztalra egy hiteles, a költségeket jelentősen csökkentő átalakítási programot.
2008. 09. 22. 12:11
Megdöbbentő csődök és veszteségek után az amerikai állami mentőöv hírére rég nem látott áremelkedés jellemezte a világ tőkepiacait az elmúlt héten. Mit gondoljon egy magyar kisbefektető ebben a környezetben, s mivel számoljon, aki hitelt akar fölvenni?
2008. 09. 22. 06:39
Tavaly egész évben 87 nyomozást rendeltek el uzsorahitelezéssel összefüggésben, az idén fél év alatt már 102-t; a nyomozások többnyire önbíráskodás, zsarolás miatt, ritkábban jogosulatlan pénzügyi tevékenység, csalás vagy emberrablás, személyi szabadság megsértése, esetleg könnyű testi sértés gyanújával indultak – írja a Népszabadság.
2008. 09. 20. 08:25
Mégsem sújtanák 11 százalékos adóval az étkezési jegyeket, illetve a munkavállalók egyéb béren kívüli juttatásait, ennek azonban ára van: az ígért öt százalékpontos járulékcsökkentés helyett csak négyre lát lehetőséget a pénzügyminiszter. Indulna a számlagyűjtés, hét százalékos lenne a cégautó adó, jönne Robin Hood. Az adóprés 145 milliárd forinttal enyhülne a korábban bejelentetteknek megfelelően.
2008. 09. 19. 14:35
Az orosz kőolaj és földgáz külföldi vásárlóinak a jövőben dollár helyett rubelben kellene fizetniük, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő Szocsiban egy befektetői konferencián.
2008. 09. 19. 12:48
Felgyorsult a háztartások devizakitettsége az utóbbi időben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból. Ezen háztartásoknak most a globális pénzügyi válság következményeképp magasabb törlesztőrészletet kell fizetniük, különösen a jen- és a svájcifrank-hiteleseknek.
2008. 09. 19. 12:35
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 945,49 pontos nyitás után némileg tovább emelkedett pénteken délelőtt, 11.30 órakor 18 489,37 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 1025,35 pontos, 5,87 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 79,86 ponttal magasabb.
2008. 09. 19. 12:13
Pluszban nyitottak a világ tőzsdéi, erősödik a forint, a befektetői hangulat kezd optimistává válni, egyre valószínűbbnek látszik ugyanis, hogy az amerikai állam az eddigieknél is sokkal mélyebben a polgárai zsebébe nyúl, hogy a globális pénzügyi válság katasztrofális hatásaitól megmentse az amerikai és a világgazdaságot.
2008. 09. 19. 12:00
Az orosz tőzsdéken, kétnapi szünet után, nagy áremelkedéssel kezdődött újra a részvényforgalom péntek délelőtt, ezért alig egy órával a nyitás után, 11:05-kor már le is állította a kereskedelmet az illetékes főhatóság, ezúttal a túl nagy áremelkedés miatt.
2008. 09. 19. 10:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 945,49 pontos emelkedéssel, 18 409,51 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 5,41 százalékkal erősödött. A Concorde elemzője szerint a Fed kihúzta a válság méregfogát.
2008. 09. 19. 09:08
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok pénteken meredek emelkedéssel kezdenek, követve a Wall Street és az ázsiai piacok példáját, föllelkesülve az amerikai kormány már megszellőztetett, várható piacmentő intézkedésein.
2008. 09. 19. 07:32
A washingtoni kongresszus tehetetlennek bizonyul a Wall Street válsága ügyében; több képviselő és szenátor jelezte, hogy az alatt az egy hét alatt, amíg még üléseznek, valószínűleg semmilyen lépést sem tudnak tenni.
2008. 09. 19. 07:27
A magánnyugdíjpénztárak az első félévben 182,346 milliárd forint veszteséget könyveltek el a befektetési tevékenységen, az önkéntes nyugdíjpénztárak pedig 61,024 milliárd forintnyit - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett adatokból.
2008. 09. 19. 07:13
Drasztikusan drágulnak a svájci frank és jenhitelesek törlesztőrészletei, egy bank már kiszállt, egy fontolgatja a kockázatos jenhitelezés megszüntetését. Nem biztos, hogy jól jár, aki a válság, illetve a pánik hatására átváltja svájcifrank- vagy jenhitelét, bár valószínű a jen további erősödése.
2008. 09. 18. 13:03
Olvasói sztorik