A bankközi piacon kedd délután fél öt után 283,85 forint volt az euró árfolyama, ami jelentős erősödés a hétfő délutáni - és a vele csaknem megegyező kedd reggeli - 285,80 forinthoz képest.
A forint megőrizte előző napi nyereségét, az eurót 285,67 forinton jegyezték kedden délelőtt kilenc órakor a bankközi kereskedelemben, közel megegyező árfolyamon a hétfő délutáni 285,80 forinttal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,69 pontos emelkedéssel, 13 645,11 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.
A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a közeljövőben 142 millió euró hitelt vesz föl elsősorban az IMF-hitelcsomagból, a Magyar Fejlesztési Bank közreműködésével - mondta Csillag István, az Eximbank elnöke.
A legutóbb tapasztalható forinterősödés leginkább annak köszönhető, hogy a befektetők arra számítanak, hogy az amerikai gazdaság elérhette a mélypontot, és lassan erősödésbe kezdhet, míg a Bajnai-kormány nemigen javíthat a hazai deviza helyzetén. Az év második felében 280 forintos euróárfolyamra, az év végén pedig 270-esre számítanak az általunk megkérdezett elemzők.
Dél-Korea legkevesebb 10 milliárd dollárral járul hozzá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretének bővítéséhez, közölte hétfőn az ázsiai ország pénzügyminisztere.
Nincs napirenden újabb kölcsön felvétele a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ha a külső körülmények változnak, akkor a későbbiekben a legkedvezőbb feltételeket kívánja elérni az IMF-nél a kormány - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Oszkó Péter pénzügyminiszter.
A válság és a megszorítások miatt egy fillért sem vontak el a Balatontól, ahol sosem állt rendelkezésre ennyi pénz fejlesztésekre, mint most - mondta Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a keszthelyi balatoni évadnyitón.
A forint jegyzése a péntek reggeli bankközi kereskedésben 288,04/eurós árfolyamon járt, míg az euró 288,11 forintot ért a bankközi csütörtök este. Péntek reggel 216,72 forint volt a dollár. Az amerikai deviza esett az euróhoz képest, egy euró péntek reggel 1,3268 dolláron állt, szemben a csütörtök esti 1,3242 dollárral.
Magyarországon még nem következett be drasztikus mértékű lakásáresés, és még nem jellemző a bedőlt devizahitelesek lakásainak tömeges elárverezése sem. Ez a piac azonban sajnos könnyen bővülhet. Jó, ha tudjuk, hogy a banki hitellel terhelt lakások eladása és vétele is megoldható, sőt a vevő akár új banki hitelt is kérhet erre.
Az idei első TOP 100-as kiadványt Demján Sándor vezeti, aki Várszegi Gábort és Széles Gábort előzi meg. Csányi Sándor a tavalyi 2. helyéről idén a 6. helyre csúszott vissza.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,26 pontos emelkedéssel, 12 469,50 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,84 százalékkal erősödött.
Tovább estek kedden a vezető európai tőzsdeindexek a setrésinfluenza terjedésétől való félelmek okán. Néhány elemző szerint a vírus csak jó ok a profitkivétre.