Ötven bázispontos, azaz fél százalékpont csökkentésről szóló döntést várnak a jegybanki alapkamatban a Moneteráis Tanács hétfői ülésén a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők.
Magyarországnak mielőbb csatlakoznia kellene az Európai Monetáris Unióhoz, mert azon kívül az ország "sérülékenyebb", de minél rövidebb időt kell töltenie Magyarországnak az ERM II rendszerben, hogy csökkenjen a forinttámadásokkal szembeni sebezhetősége - mondta Simor András hétfőn egy bécsi konferencián.
A vártnál nagyobb profitok keletkeznek a magyar bankrendszerben – erre hívta föl a figyelmet az OTP pénteki gyorsjelentése, s a közelmúltban megjelent jegybanki stabilizációs jelentés. A vártnál kisebb reálbérével a zsebében a deviza alapon eladósodott polgár meg persze azt kérdezi: miért?
November 12-én a Mol 450 millió euró összegű rulírozó hitelszerződést írt, amely 2010. október 1-től lesz elérhető az olajcég számára - közölte a Mol pénteken a BÉT honlapján.
A bruttó hazai termék (GDP) 7,2 százalékkal csökkent 2009 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén a szakértők az OTP Bank pénteken hajnalban – a vártnál jobb – harmadik negyedévi gyorsjelentése nyomán. Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője úgy véli, hogy az OTP gyorsjelentése határozza meg a kereskedést. Magasabb forgalmat és pozitív hangulatot vár a bróker. A nemzetközi piacokon is enyhe emelkedés várható az amerikai [...]
Január 1-jétől érdemben módosulnak a hosszabb távú megtakarítások szabályai, adókörnyezete. Olyan módosításokat sikerült kitalálni, aminek nemcsak a hazai befektetési szolgáltatószakma örülhet, de az állampolgárok is. Sőt, állami célok: az öngondoskodás támogatása, a forintstabilitás is megvalósulhatnak.
Rövid távon indokoltnak tűnik az óvatosság a megtakarítási piacokon. Jelenleg akkora a bizonytalanság, annyira eltérőek a jóslatok, hogy a részvény- és kötvénypiacokon most egy kis nyereség reményében túl sok kockázatot kell vállalni.
A thm maximális értékének állami meghatározása csak az uzsorásoknak jó – állítja a banki károsultakon segíteni kívánó egyesület vezetője. A bankok szívesen vennék a kamatplafon bevezetését, de a konkrét számok időnként nem tetszenek nekik. A Fidesz alacsonyabb kamatsapkát pártolna.
Kedden reggel egy euró 271,88 forintot ért a nemzetközi bankközi devizapiacon. A forint kissé gyengült hétfő késő estéhez képest, de erősebb az euróval szemben, mint egy nappal korábban.
Az agrártámogatási rendszerváltás legfőbb nyertesének számító állattartók, valamint a jobbára bérelt földeken gazdálkodók november végén tüntetni fognak az Alkotmánybíróság előtt az egységes gazdaságtámogatási rendszer, az SPS bevezetésének késlekedése miatt - írta a Napi Gazdaság.
A sárga csekkek "tulajdonosainak" jövő év májusától az eddigiektől eltérően, a csekken szereplő dátumnál legalább két nappal korábban kell befizetniük a pénzt a postán.
A jövőben nemcsak a munkáltatói felmondás következtében, hanem a közös megegyezéssel munkanélkülivé váltak számára is elérhető lesz az állami garanciavállalással nyújtott áthidaló kölcsön.
Hétfőn is folytatódott az arany árának emelkedése: reggel 1107,10 dolláron, új történelmi csúcson jegyezték a nemesfém unciáját Londonban. Az arany ezzel az idén már 25 százalékot drágult, az 1100 dolláros határt a múlt héten pénteken lépte át.
Kisebb kilengésekkel tartotta árfolyamát a héten forint. Pénteken délután négy órakor az eurót 274,75 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 275,53 forinttal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,68 pontos emelkedéssel, 20 541,43 ponton nyitott pénteken. Ez 0,37 százalékos erősödést jelent a csütörtöki záróértékhez képest.