A gyanúsított felhajtott egy bicikliútra a lopott autóval, de azzal nem számolt, hogy bizony jóval keskenyebb lesz, mint az autóút. A rendőr pedig követte.
A nő pánikba esett, mikor furcsa, fúrógépre emlékeztető hangokat hallott a fürdőszobájából. Azt hitte, valaki be akar törni hozzá, de mikor a rendőrök kiértek, valami egészen mást találtak.
Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy a 36 éves férfi egy prostituálttal az oldalán besétált a szexbarlangba. A nő később egyedül távozott a helyről, a brit férfi holttestét pedig a lépcsősor alján fedezték fel nadrág és cipő nélkül.
A nő interneten osztotta meg a gyomorforgató képeket. A paradicsomlevet egy ismert áruházlánc üzletében vette, ám amikor kibontotta, majdnem rosszul lett.
A fiatal nő elmondása szerint épp a háziállatként tartott kígyójával játszott, amikor a hüllő belekúszott a fülén lévő hatalmas lyukba, majd benne is ragadt. Ilyet biztos ritkán látnak a sürgősségin.
Teljes káosz alakult ki az állomáson, ugyanis 900 embert ki kellett küldeniük, miután kigyulladt az egyik mozgólépcső. Természetesen a belváros legforgalmasabb pontján.