nap képe

Az MTI fotósa által készített képen Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke Fónagy Jánossal, volt miniszterével és képviselőtársával beszélget az ülésterem bejárata előtt a Parlamentben hétfő délután.A volt kormányfő hétfőn jelentette be: a Fidesz garanciatörvény-javaslatát összevonta az MSZP ötleteivel, és ezeket közösen nyújtja be az Országgyűlésnek. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közölte: garancia kell Magyarországon, de [...]
2005. 11. 15. 12:45
Az MTI fotósa által készített képen a sétálók ismerkednek az új Kandia térrel Miskolc belvárosában. A korábbi parkoló helyén épült köztéren vízesés és díszkivilágítás is látható.
2005. 11. 05. 14:58
Vadászok díjazott agancsokat néznek a gúti erdészetben, ahol ebben az évben három aranyérmes dámszarvast lőttek. A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács eddig kétszer adta diplomáját a gútiaknak a vadászterületen folyó vadgazdálkodásért. A szakemberek és vendégvadászok évente 50-60 bikát lőnek ki a 10-12 éves korosztályból, emellett selejtezéssel is védik a szép trófeák vonalát.
2005. 11. 02. 11:09
A tényleges életfogytiglan szabadságvesztés büntetésre ítéltek elhelyezésére szolgáló speciális körlet adtak át pénteken a Szegedi Fegyház és Börtönben. Magyarországon jelenleg 9 embert ítéltek jogerősen a legsúlyosabb büntetésre.
2005. 10. 28. 14:57
Az 1739 és 1743 között épített barokk protestáns templomot a szövetségesek által 1945. február 13-án és 14-én végrehajtott szőnyegbombázás döntötte romba Drezdával együtt.A Frauenkirche (Boldogasszony-templom) székesegyházat nemzetközi adományokból építették újjá az elmúlt 10 év alatt, és vasárnap szentelik fel.
2005. 10. 28. 11:17
Hosszú idő óta először érkezett hajó a siófoki zsiliphez a Duna-felől. A 2001-ben Törökországban gyártott 650 személyes, 39,5 méter hosszú, 9 méter széles és 2,65 méter oldalmagasságú Balaton I. eddig a Dunán vesztegelt, mert a Sió csatornát az elmúlt öt évben nem lehetett használni. A hajó felépítményének egy részét lebontották, hogy elférjen a Sió-csatornát átívelő [...]
2005. 10. 27. 16:49
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) együttes sajtótájékoztatót tartott a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, amelyen bejelentették: a magyar állam és a Mazsihisz közötti megállapodás alapján ismét hitközségi tulajdonba került a Rumbach Sebestyén utcai épület, amely Magyarország második legnagyobb zsinagógája.Az MTI fotóján a zsinagóga freskóval díszített kupolája látható.
2005. 10. 27. 12:22
Csónak halad a vízben úszó jégtáblák között a grönlandi Disko-öbölben az AP hírügynökség fotósa által készített felvételen. Az Északi-sarkvidék tengeri jege, azaz állandóan fagyott talaja (permafrost) és gleccserei a globális felmelegedés miatt olvadnak, az élővilág egyre nagyobb területeket hódít meg a sark felé.
2005. 10. 26. 16:40
Az AP fotósának felvételén egy tyúkokat szállító autó látható Nairobiban; az állatokat a kocsi tetejére kötözték. Szakemberek attól félnek, hogy az infrastruktúra hiányosságai miatt a járványt nem megfelelően kezelik a fekete kontinensen. A 2003-ban kitört madárvész emberre is veszélyes kórokozója Ázsiában 61 ember halálát okozta és több millió szárnyas kényszervágásához vezetett.
2005. 10. 26. 11:30
Az idény végéig a profiligában szereplő FC Sopron csapatában játszik a 38 éves vb-ezüstérmes Giuseppe Signori. Edzője szerint a volt világsztár jelenléte lendületet adhat a csapatnak.“Signori személyében világsztár érkezett a csapatunkhoz. Puszta jelenléte lendületet adhat. Bízom benne, feldobja a többieket, hogy egy csapatban játszhatnak vele. A csatár vagy a csatárok mögött szabadon futballozik majd” – [...]
2005. 10. 21. 13:08
A nyugdíjasklubok kolbászkészítő versenyével megkezdődött a kilencedik Békéscsabai Kolbászfesztivál. A négynapos rendezvényen több mint száz kiállító várja a látogatókat, és háromszáznál is több csapat nevezett be a hivatatalos kolbászkészítő versenyre, amelyre Mexikóból, az Egyesült Államokból, Szlovákiából és Erdélyből is érkeztek. Versenyt hirdetnek még szárazkolbász- és savanyúságkészítő kategóriákban is.
2005. 10. 20. 17:31
Az első vállalkozó kedvű látogatók gyönyörködnek a város látképében a Sydney belvárosában magasodó egyik felhőkarcoló teteje köré épített körteraszról az AP hírügynökség fotósa által készített felvételen. A Skywalk társaság szerdán nyitja meg a nagyközönség előtt a Sydney-torony épületén 268 méteres magasságban körbefutó, 160 méter hosszú “erkélyt”, amelynek a padozata két helyen is üvegből van.
2005. 10. 18. 15:05
Katonai egyenruhába öltözött észak-koreaiak bemutatót tartanak egy stadionban, amelynek lelátóján gyerekek színes kartonlapokkal a kezükben élőképet alkotnak az évenkénti tömegjátékokon, Phenjanban. Idén októberben a Koreai Munkapárt megalapításának 60. évfordulóját ünnepelték, és idén először dél-koreai és amerikai turisták is részt vehettek a rendezvényen.
2005. 10. 17. 15:58
Ezüstérmes lett a Tóth Hajnalka, Hormay Adrien, Szász Emese, Révész Julianna összeállítású párbajtőr csapat a lipcsei vívó-világbajnokságon, mivel három nyert összecsapás után a döntőben 45-31-re kikapott a franciáktól.
2005. 10. 15. 11:06
Daniel Craig alakítja a 007-es titkos ügynököt az új James Bond filmben. Az amerikai színész kék öltönyben és vörös nyakkendőben motorcsónakkal érkezett hivatalos sajtóbemutatására.A főszereplésével játszódó Casino Royale Ian Fleming legelső Bond-regénye alapján készül. A forgatókönyvíró, Paul Haggis nyilatkozata szerint a korábbiaktól eltérően Bond ebben a filmben fiatalabb lesz, és nem fog mindenféle kütyüt segítségül [...]
2005. 10. 14. 17:17
Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF által készített plakáton a Hupikék törpikék rajzfilmsorozat szereplői, a törpök menekülnek, amikor falujukat repülőgépek bombázzák. A poszter része az UNICEF kampányának, amelynek célja, hogy felhívják az iskolás gyerekek figyelmét a háború borzalmaira. A plakát alján olvasható francia felirat jelentése: “Ne hagyd, hogy a háború elpusztítsa a gyerekek világát!”.
2005. 10. 13. 12:27
Olvasói sztorik