mesterséges intelligencia
A Pentagon bejelentését volt, aki a Terminátor-filmekhez hasonlította.
Szárnyalnak a Google részvényei, miután kiderült, megállapodást kötöttek az Apple-lel.
A brit médiafelügyelet sürgősséggel felvette a kapcsolatot az ügyben az X portállal.
Akár életmentő is lehet a kínai kutatók találmánya.
Elon Musk azt reagálta, hogy el akarják nyomni a szólásszabadságot.
Az AI által nyújtott lehetőségek vajon jelentősebbek, mint a veszélyek a történettudomány számára?
Mennyire kutyulta össze a mesterséges intelligencia megjelenése és elterjedése a hazai könyvpiacot? Baj-e, ha könyveket fordítunk vele? Szakértőkkel jártunk utána, miként hat az AI az irodalomra, illetve lehet-e vele művészetet létrehozni?
Hamarosan mesterségesintelligencia-alapú prémium funkciók válnak elérhetővé mindenki számára.
A Grok a felhasználók utasítására szexuális jellegű képeket is képes generálni valódi emberekről.
Milyen gazdasági folyamatok jellemezhetik 2026-ot? – tettük fel a kérdést Pogátsa Zoltánnak és Loncsák Andrásnak. Mindkét szakértő a legnagyobb kockázatok közé sorolta a mesterséges intelligenciát fejlesztő világcégek túlértékeltségét, de aggasztónak tartják az államadósságok magas szintjét is.
Nem csak a gyorshajtókat szűri ki.
Innovatív kütyükből és merész technológiai kísérletekből nem volt hiány az idén sem, de a közeljövőben megjelenő projektek között is akad néhány rendkívül érdekes ötlet.
Sokan kérdőjelezik meg a 46 amerikai állam iskoláiban használt fegyverfelismerő szoftver hatékonyságát.
2025-ös jóslataiból nem minden jött be.
Volt egy valódi párja, de azzal, miután megtárgyalta a ChatGPT-vel, inkább szakított.
De korcsoportok alapján erős a megoszlás.
Kijárási tilalom volt az iskolában.
A vizsgálatból kiderülhet, kifosztja-e a Google az újságokat és a videósokat.
Biztonsági ellenőröket küldtek a helyszínre, másfél órán át állt a fővonal forgalma.
Mesterséges intelligenciával készült kép okozott galibát.
Az már megint más kérdés, hogy szerinte „félelmetes, mennyire valósághű lett”.
Az AI generálta képen az Európai Bizottság elnökét karolja át az ukrán elnök.
A romantikus regény első lapjain fel is tüntetik a „fordítót”.
A döntés csaknem 40 000 szakképzésben tanuló diákot érinthet.