Mel Gibson

Mel Gibson állítólag elismerte, hogy arcon ütötte volt barátnőjét, Oksana Grigorievát, a nyolc hónapos közös gyermekük anyját – legalábbis ez hallható egy nyolcperces telefonbeszélgetés felvételén, amelyet egy sztárokkal foglalkozó hírportál hozott nyilvánosságra. A nyolcperces hangfelvételt állítólag a 40 éves orosz származású nő készítette titokban, és adta át egy portálnak. Állítása szerint azért készült a felvétel, [...]
2010. 07. 13. 10:22
Mel Gibson exe, Oksana által készített titkos felvételeken többször is durva, sőt kegyetlen megjegyzéseket tett legkisebb gyermeke anyjára – egyszer, a nő öltözékét kritizálva kijelentette: „ebben a göncben egy néger banda elé való.” Mel már korábban is bajba keveredett rasszista megnyilvánulásai miatt, de kérdés, hogy most megúszhatja-e. A rasszizmus ugyanis egy dolog, de Oksanával még [...]
2010. 07. 02. 12:15
“A lányunkat akartam védeni Mel egyik kirohanásakor, és erre nekem esett. El akarta vinni Luciát, és kétszer megütött. Kiverte a fogamat, és agyrázkódást kaptam” – állította az orosz származású Okszána. Mel Gibson tagadja az ellene felhozott vádakat, sőt egyenesen bolondnak nevezte volt kedvesét. Az amerikai színész azt mondja, hogy Okszána magának akarja 8 hónapos kislányuk, [...]
2010. 06. 30. 08:50
Tavaly áprilisban kezdett Mel Gibson hivatalosan együt mutatkozni Oksana Grigorieva orosz énekesnővel, az év októberében megszületett kislányuk Lucia. Kapcsolatuk azonban nemrég megszakadt s 3 hónappal a szakítás után a színész távolságtartási kérvényt adott be egy Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon egykori kedvese ellen. Mel Gibson bizonyára azt szeretné elérni, hogy semmi köze ne legyen Oksana Grigorievához [...]
2010. 06. 28. 11:49
“Többször felszólítottuk, de nem történt semmi. Mi végeztük a család házának felújítását is, és azt sem fizették ki teljes egészében, húszezer dollárral adósaink” – mondta a Ramage Construction, a behajtó cég egyik embere a TMZ magazinnak. Mel Gibson nem kívánta kommentálni a híreket.
2010. 06. 25. 15:08
450 millió dollárt kell fizetnie Gibsonnak, miután 30 évvel ezelőtt nem kötött házassági szerződést a nejével, így automatikusan feleződik a vagyona.
2010. 04. 12. 15:04
Egyelőre még csak a film előkészületein dolgozik Mel Gibson és úgy hírlik főszereplőnek megszerezte már Leonardo DiCaprio-t is ahhoz az alkotáshoz, melyet egyelőre csak „Viking” címen emlegetnek. A színész-rendező elmondta, hogy tinédzser kora óta foglalkoztatja ez a témakör és amennyiben sikerül filmre vinnie, ez lesz az utolsó film, amit rendez. Mel Gibson, A rettenthetetlen című [...]
2010. 03. 16. 11:20
Olvasói sztorik