makro

A magyar tőkepiac jövője szempontjából a befektetési alapok és a vagyonkezelés piaca lehet az egyik kitörési lehetőség a bankár konferencián résztvevő tőkepiaci szakemberek szerint, akik abban is egyetértettek, hogy a fejlődésben kulcsszerepe van a szabályozás alakulásának, továbbá a technológiai fejlődésnek.
2010. 05. 19. 15:42
Június közepén kerülhetnek a parlament elé az első fontos gazdasági törvényjavaslatok. Megyei kormányhivatalok is lesznek, 2012-re pedig lesz új alkotmány.
2010. 05. 19. 15:13
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának öt tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére, ketten pedig 50 bázispontos lazítást javasoltak az április 26-i kamatdöntő ülésen - tette közzé az ülés rövidített jegyzőkönyvét az MNB szerdán.
2010. 05. 19. 14:49
Nem szolgált újabb részletekkel a Fidesz gazdaságpolitikai lépéseiről a nemzeti konzultációsorozat második – ezúttal a gazdasággal foglalkozó – része. Matolcsy György szerint az előző konzultáción elfogadott pontok relevánsak, Demján Sándor szerin a szegénység a demokrácia sírásója.
2010. 05. 19. 12:07
A magasan maradó hitelkamatok is erősítették a magyar bankok jövedelmezőségét a válság utáni kilábalás kezdetekor. Emiatt szükség lenne – a vállalati hitelekhez hasonlóan - a jelzáloghitelezésnél egy referenciakamatra – mondta Simor András jegybankelnök a Figyelő és a Bankárképző által közösen szervetett konferencián, kedden.
2010. 05. 18. 19:05
Csökkentheti a kormány az üzemanyagok árát, ha akarja – legalábbis az uniós szabályozás nem áll útjába. A jövedéki adó áfával adóztatását az unió ugyan előírja, de a benzin magyar jövedéki adója a kötelező uniós minimum fölött van, így azt csökkenteni lehetne.
2010. 05. 18. 12:55
A hétvégén nyélbeütött európai „önmentő” csomag két fontos eleme közül az egyik a német pénzügypolitika tradícióinak legérzékenyebb pontját érinti. Pálfordulással az európai monetáris hatóság is lassan beletörődik a pénznyomtatás elkerülhetetlenségébe.
2010. 05. 17. 11:14
Az ipari termelés 2,8 százalékkal nőtt 2010 márciusában az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2010. 05. 14. 10:19
A devizahitelesek megsegítése az elmúlt hetekben a Fidesz kommunikációjának előterébe került. A pontos megoldás, illetve a motiváció részletes ismertetésére még nem került sor, éppen ezért talán érdemes áttekinteni, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba, és ezek a megoldások milyen hatást gyakorolhatnak a gazdasági szereplőkre.
2010. 05. 14. 09:32
Csökkent a kőolaj ára péntek reggel az ázsiai kereskedésben, elsősorban azokra az aggodalmakra, hogy az adóssággondokkal küszködő euróövezetben a lassabb gazdasági növekedés visszafogja az olajkeresletet.
2010. 05. 14. 08:02
Nagyjából 280-300 település település bocsátott ki kötvényeket nagy mennyiségben, és adósodott el túlnyomórészt deviza alapon - ráadásul oly módon, hogy a következő politikai ciklusnál tetőznek majd az adóssággondok a lejáró türelmi idők miatt.
2010. 05. 13. 14:22
Görögország esete ékesen bizonyítja, hogy az euró bevezetése nem gyógyír minden problémára. A fenntarthatatlan növekedési pálya a valutaunión kívül és belül egyaránt fájdalmas megszorítással végződik. Még akkor is, ha a gazdasági összeomlástól megvéd az EU. Trippon Mariann írása.
2010. 05. 13. 11:39
A feketefoglalkoztatásban élen járó szektorokat új, kedvezményes adókulccsal terelné a legális gazdaság irányába a következő kormány – nyilatkozta az fn.hu-nak Matolcsy György. A kijelölt nemzetgazdasági miniszter beszélt a devizahitelesek megsegítéséről, az előttünk álló, megrázó erejű világgazdasági válságról, és megdicsérte Erős Jánost, aki szerinte jó bankár.
2010. 05. 13. 06:00
A reggeli kisebb javulás után napközben is folytatódott a forint enyhe erősödése: délután négy órakor 273, 35 forintot adtak egy euróért a bankközi devizapiacon, a szerda reggeli 274, és a kedd esti 273,88 forint után.
2010. 05. 12. 16:37
Már a tavalyi utolsó negyedévben véget ért a recesszió, csak nem tudtunk róla – derül ki a legfrissebb, meglepően pozitív KSH-adatokból. A beruházások és a kivitel beindulásával már 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság, így az év egészében a korábbi hajszálnyi növekedés helyett 1-1,5 százalékos GDP-bővülés várható.
2010. 05. 12. 11:36
Németország hazai összterméke (GDP) 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedhez képest, a szövetségi statisztikai hivatal szerdán megjelent első becslése szerint.
2010. 05. 12. 08:39
Az arany ára az európai kereskedésben öt hónapja nem volt ilyen magas. A befektetők az euróövezet gondjai miatt kezdtek a biztonságosnak tartott arany vásárlásába.
2010. 05. 11. 13:39
Olvasói sztorik