A 24.hu kérdésére Magyar elmondta, van egy haváriaalap a költségvetésben, innen csoportosítja át a kormány azt a 6 milliárd forintot, amibe a fenékküszöb megépítése kerül.
Újságírói kérdésre Magyar Péter azt mondta, meglehet, korábban rosszul fogalmazott, amikor arról beszélt tíz nappal ezelőtt, hogy nem lehet ideiglenes védművet, például küszöböt építeni a Dunán, már csak nukleáris biztonsági szempontokól sem.
145 ezer köbméter vizet építenek be, az első 35 ezerből rögtön megemelik a vízszintet, később a maradékkal megerősítik ezt és megakadályozzák, hogy a Duna kimossa a köveket.
A Természetvédelmi Világalap szakértője jelezte: a fenékküszöb megépítése nem jelenti azt, hogy megszűnik a jelenlegi vízhiányos helyzet, és hátra lehet dőlni.
A bárkák elsüllyesztésével 80 centimétert is emelkedhet a vízszint. A cél, hogy a Duna vízállása ne csökkenjen -90 centiméter alá, ami elengedhetetlen az erőmű teljes kapacitású működésének biztosításához.
Baka András megválasztása arra mutat rá: a Tisza továbbra is az Orbánnal szembeni történetet akarja építeni. De lehet-e ebből olyan mítosz, ami nem a Fideszhez méri magát?
Rétvári Bence Tatárjárás a közmédiában címmel kérdezi Tarr Zoltánt, már másodikként érdeklődve arról, miért szüntetik meg a Hazajáró című műsort a közmédiában.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kérdésre válaszolva bejelentette, hogy a mai napon a minisztérium feljelentést tett a Gondosóra program ügyében hűtlen kezelés miatt.