Rétvári Bence szerint Magyar Péter összevissza beszél az ukrán tározóról, mert ő azt mondja, hogy Magyarország nem része a megállapodásnak, miközben Zelenszkij elnök azt írta, hogy része.
Ezután felkérdezte Magyar Pétert, hogy az itt ülő képviselők közül Magyar Péteren kívül ki kapott fizetést Mészáros Lőrinctől. Rétvári szerint az autópálya-szerződés idején Magyar Péter a közútkezelő felügyelőbizottságában ült, Vitézy Dávid pedig közlekedési államtitkár volt. Magyar válasza egyébként az volt erre, hogy Szentkirályi Alexandráéknak tízmilliárdos közös bizniszeik vannak vele.
A Fideszből Palóc André szólalt fel, arról, hogy a mostani kormány megszorításokat vezetett be. Erre Kármán András reagált: arról beszélt, hogy jelentős államadóssággal vették át a kormányzást, de az első napokban lépéseket tettek, hogy a helyzetet konszolidálják. Szerinte négy hónap alatt ide lehetett eljutni a Fidesztől örökölt költségvetéssel.
