A kormányszóvivő kiemelte, hogy voltak médiumok, amelyek be sem tehették a lábukat a kormányzati tájékoztatókra Orbánék alatt, ilyen volt az Átlátszó is.
A volt egészségügyi államtitkár közölte: kormányzásuk kezdetén az összes kiemelt kezelőhelyiség csupán 56 százaléka volt légkondicionált, ez most 96 százalék.
Az Integritás Hatóság jogköreit jelentősen megnövelik – az MTI arról kérdezett, hogy az IH elnöke ellen indult eljárás befolyásolja-e az egyeztetéseiket az ügyben.
Szondi Vanda kormányszóvivő szerint az EU-s tárgyalások során „gender- és migrációs” kérdések nem merültek fel, szerinte vannak, aki ezt még mindig nem értették meg.
Számos döntésen van túl a kabinet: Magyar Péter miniszterelnök szerda este a kormányülést követően ismertette címszavakban a legfrissebb kormánydöntéseket.
A miniszterelnök továbbra is azt sérelmezi, hogy az államfő egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett.