Az autópálya-koncessziós szerződés megkötése óta eltelt időszakban a magyar állam már nettó 870 milliárd forintot kifizetett az üzemeltető magáncégnek.
Vitézy Dávid elmondta, hogy a korábbi közlekedési tárca szakmai javaslata szerint legalább hat részre kellett volna bontani a koncessziót a verseny érdekében, ám az Orbán-kormány egyben szervezte ki az egész hálózatot 35 évre.
Az autópálya-koncessziós szerződés teljes futamideje alatt nominálértéken 23 196 milliárd forintot fizetnének ki, ami példátlan nagyságrendű közpénzt jelent – tette hozzá Vitézy.
Vitézy Dávid bejelentette, hogy a kormány érvénytelennek tekinti Lázár János korábbi nyilatkozatát, amellyel lehívta az M6-os autópálya-koncessziós szerződés opcióját, így a kabinet nem adja ki a megbízást az érintett szakaszra.
Magyar Péter bejelentette, hogy a kormány befejezte a 35 évre szóló, több mint 20 ezer milliárd forintos autópálya-koncessziós szerződés átvilágítását.
A kormány szigorú összeférhetetlenségi szabályokat vezet be: a törvény elfogadása után miniszter, államtitkár, képviselő, pártelnök és más vezető állami tisztségviselő nem tölthet be vezető pozíciót országos sportszövetségekben vagy egyesületekben.
Magyar Péter miniszterelnök megerősítette a kötelező, 5000 forintos iparkamarai hozzájárulás eltörlését, amelyet eddig mintegy 900 ezer vállalkozás fizetett anélkül, hogy érdemi szakmai támogatást kapott volna érte.
A kormány 9,5 milliárd forintot fordít a gyermekvédelmi krízis kezelésére, amelyből 6 milliárd forint szakmai programokra, 3,4 milliárd pedig fejlesztésekre jut.
Átalakul az élelmiszerlánc-felügyelet rendszere: a járási hivatalok szervezeti egységeit megyei szintre integrálják, a Nébih pedig közvetlen szakmai irányítási jogköröket kap az eddigi lassú és rugalmatlan rendszer helyett.
Orbánék a közpénzek kiszivattyúzása érdekében több tízezer milliárd forint értékben létrehozták a haveroknak a világ talán legnagyobb autópálya-koncesszióját 35 évre.
Rosszul végződött Áder Jánosék fehérjebiznisze: a Kék Bolygó Alapítvány befektetéséből több száz millió forint közpénz éghetett el az üllői lárvagyárban.