A libanoni fegyveres szervezet egyik tapasztalt, régi vezetőjét iktatták ki, de hatvanhat másik ember is megsérült, tizenketten meghaltak, gyerekek tűntek el.
Az elmúlt napokban lezajlott tömeges libanoni robbantásokat az iszlám világ egyértelműen terrorcselekményként könyveli el, de nyugati szakértők szerint is nemzetközi jogot sért egy ilyen támadás végrehajtása.
Beszédet tartott a Hezbollah vezetője, Haszán Naszrallah, amelyben elmondta, hogy a csoport válasza több okból is késik, többek között a tömeges izraeli és amerikai katonai mozgósítás miatt.
A British Airways felfüggesztette a London és Tel-Aviv közötti járatait, miután a Közel-Keleten az éjszaka folyamán kiéleződtek az ellenségeskedések – írja a Guardian.