Hetilap: Lapszámok

Hiába az újabb OMV-kísérlet a Mol megszerzésére, a cég és a kormány a szép ígéretek ellenére is ellenáll az osztrákoknak.
2007. 09. 27. 08:00
Szinte az utolsó szálig eltörölte a rend­­szerváltás politikai eufóriája és a piacgazdasággal együtt járó folyamatos megújulás kényszere a kádári időszak emblematikus szórakozóhelyeit és közösségi fórumait. Mindössze néhány túlélő maradt közülük mutatóban, azok népszerűsége azonban, mondhatni, töretlen.
2007. 09. 27. 08:00
Míg a nagyhatalmak, elsősorban Oroszország, alig várják, hogy a lassan olvadó, és így hajózhatóvá váló Északi-sark ásványkincseit kiaknázzák, egyes kutatók azon gondolkodnak, hogyan is lehetne „visszafagyasztani” a pólust.
2007. 09. 27. 08:00
A következő hónapokban fokozott óvatosságra lehet számítani a jegybanktól, amely hétfőn 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
2007. 09. 27. 08:00
Megfosztaná vezetékhálózataiktól Brüsszel az európai energiacégeket. A liberalizációs lépés egy füst alatt a „Gazprom-veszélyt” is mérsékelné.
2007. 09. 27. 08:00
Alkotmányunk szerint a köztársasági elnök „kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet törvényes rendje felett”. Az elnök tehát nem pártpolitikai szereplő: nem a törésvonalakat mutatja fel, amelyek elválasztanak, hanem azokat a szálakat, amelyek összekötnek bennünket.
2007. 09. 27. 08:00
Gyakran irigykedve figyelem a mai kismamákat. Ezer és ezer dolog könnyíti meg az életüket, amelyekre magam többnyire csak vágyakozhattam a ‘90-es évek elején, amikor én vártam a gyermekeimet.
2007. 09. 27. 08:00
Évente néhány száz új szó, az angol folyamatos beszivárgása, a tegezés térhódítása és az informális nyelvhasználat terjedése alakítja a magyar nyelvet napjainkban.
2007. 09. 20. 08:00
A finanszírozás nem lehet akadály, de erős politikai támogatásra is szükség van a Törökországot Ausztriával összekötő Nabucco gázvezeték megépítéséhez.
2007. 09. 20. 08:00
Európát is elérte a veszélyes kínai áruk miatti amerikai pánik; Brüsszel máris újragondolná fogyasztó­védelmi rendszerét.
2007. 09. 20. 08:00
Hatalmas ráfizetés a kiscímletű érmék újragyártása; a jegybankban folyamatosan mérlegelik, van-e szükség a legkisebbekre.
2007. 09. 20. 08:00
Az inkák fővárosát, Cuscót kifosztó, és a birodalom spanyolok általi leigázását végső sikerre vivő - amúgy írástudatlan - Francisco Pizarro bizonyára szakállába morgott volna egy hitetlenkedő carambát, azt hallván, hogy cirka ötszáz évvel később az általa dúsgazdag vadembereknek tekintett inkák európai múzeumok sztárkiállítóiként idézik majd meg az épp’ általa lerombolt hajdani dicsőségüket.
2007. 09. 20. 08:00
Fogyasztóként versenypártiak vagyunk, munkavállalóként és állampolgárként már kevésbé - a többi közt ez derült ki a Medián, a BrandFestival és a Figyelő közös felméréséből.
2007. 09. 20. 08:00
Amit vállalt, teljesíti, a ciklus végén pedig lemond a miniszteri posztról a hamarosan négyszeres nagyapa, Gráf József.
2007. 09. 20. 08:00
Peking számos ösztönzőt vezetett be a minőségi export előmozdítása érdekében. A folyamatot az elmúlt időszak termékbiztonsági botrányai tovább erősíthetik.
2007. 09. 20. 08:00
Igencsak megártott a Mol piaci megítélésének az OMV-vel folytatott felvásárlási háború: az átláthatósági listán az élről a 11. helyig zuhant.
2007. 09. 20. 08:00
az eddigi legnagyobb rajtaütését jelentette be. A Business Software Alliance (BSA) egy Amerikában és Európában is tevékenykedő - üzleti titokra hivatkozva egyelőre meg nem nevezett - médiacégre csapott le.
2007. 09. 20. 08:00
A szigetvári párttitkárból, majd háttérbe húzódó országgyűlési képviselőből lett agrárminiszter két év alatt olyan népszerűvé vált az ágazatban, hogy sokan egy fideszes kormányban is el tudnák képzelni.
2007. 09. 20. 08:00
Önkormányzati szinten nincs egységes fejlesztés az e-ügyintézés terén, a központi beruházások pedig lassan haladnak.
2007. 09. 20. 08:00
Olvasói sztorik