Hetilap: Lapszámok

MÁSHOGY KÖNYVELNEK. Az első negyedéves gyorsjelentési szezont a valós fundamentális folyamatokon túl számviteli változások is színesítették. Az idén ugyanis hatályba léptek a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) módosításai, amelyek egyebek mellett érintették a goodwill amortizációt és részvényopciók elszámolását. A több fronton bekövetkezett változás nemcsak a cégek számviteli szakértőinek dolgát nehezítette meg, hanem az elemzőkét is az [...]
2005. 05. 19. 08:00
A Vénuszon uralkodó szélsőséges körülmények eddig mindig gyorsan tönkretették a bolygó megismerésére küldött földi szerkezeteket. Egy, a NASA kutatóinak tervei alapján készülő önálló, napenergiával működő, távvezérelt járművel azonban új távlatok nyílnak a Naprendszer második bolygójának tanulmányozásában. A Vénusz. Bolygómegfigyelés a „légkörből”. A Mars kutatásában jól bevált Spirit és Opportunity terepjárók biztosan csődöt mondanának a Vénusz [...]
2005. 05. 19. 08:00
A Mol jóvoltából több mint 20 százalékkal nőtta tőzsdei profit az első negyedévben. A kilátások sem rosszak, a piac azonban az éltető pénz hiányában jóindulattal is csak vegetál.
2005. 05. 19. 08:00
Egymással össze nem hasonlítható, ezért gyakran megtévesztő adatokkal harcolnak az új ügyfelekért a magán-nyugdíjpénztárak.
2005. 05. 19. 08:00
Az érettségi botrány árnyékában, május 21-én szavaz az új felsőoktatási törvényről a parlament, s ezzel a Gyurcsány-kormány legalább egy nagy reform kereteit késznek tudhatja.
2005. 05. 19. 08:00
Míg az Egyesült Államokbana webnaplók nemcsak a hagyományos média szerepét egészítik ki, de új üzleti irányokat is megnyitottak,a hazai vállalatok még nem ismerték fel a blogokban rejlő erőt.
2005. 05. 19. 08:00
Folyamatosan bővülnek, fejlődnek a számuk szerint is egyre szaporodó logisztikai központok.
2005. 05. 19. 08:00
Etyeki Sauvignon blanc, 2003; Etyeki Pinot noir, 2004; Etyeki Cuvée, 2004 Etyekről sokszor szóltunk kis rovatunkban, mert kedveljük a szép szavakat és savakat, mert van egy pár komoly pincészet itten, és mert Pesttől néhány versztányira van, többet kéne használni.E tekintetben történik valami, a tavaszi-őszi nagy etyeki heje-hujázásokon tízezrek hullámzanak a pincék között, folytonossá kéne tenni [...]
2005. 05. 19. 08:00
Magyarországon is napirendre került: Veres János pénzügyminiszter a minap úgy fogalmazott, hogy a kormány „gondolkodik” e lehetőségen, jóllehet még nincs döntés az ügyben. Az egykulcsos adózás bevetése az áfa, a személyi jövedelemadó és a társasági adó kulcsának 20 százalék körüli egységesítését jelentené. Több, tavaly csatlakozott uniós tagállam (a baltiak és Szlovákia) már alkalmazza a közteherviselés [...]
2005. 05. 19. 08:00
A versenyelőny megszerzésének egyik módja a vállalati adat- és elemző rendszerek fejlesztése: az információ hatékonyabb felhasználása jobb döntésekhez vezethet.
2005. 05. 12. 08:00
Egész Európában a magyarországi cégeket fenyegeti a legnagyobb valószínűséggel felszámolás. Hitelbiztosítást mégis kevesen kötnek, az érdeklődők egy része pedig a biztosítók számára túl kockázatos.
2005. 05. 12. 08:00
Várhatóan négy nemzetközi konzorcium jut a BKV csipkártya-tenderének napokon belül induló, utolsó fordulójába. A rendszert jövő márciusban a kampányoló politikusok már át akarják adni.
2005. 05. 12. 08:00
Személyi ellentétek, komoly érdekkonfliktusok fűszerezik a New York-i tőzsdéért folyó küzdelmet. Az eszközökben egyik oldal sem válogat.
2005. 05. 12. 08:00
Miközben idehaza ellentmondásos az ország versenyképességének megítélése, hazánk öt helyet lépett előre a svájci IMD most közzétett,2005-ös versenyképességi világranglistáján.
2005. 05. 12. 08:00
AZ ELP lejátszója. Múlt és jövő találkozása. Úgy tűnik, a CD, a DVD és újabban az mp3, vagyis általában a digitális hangrendszerek elterjedése nyomán a bakelitlemezeknek örökre bealkonyult. A ma már felhasználóknak hívott zenehallgatók otthonaiban azonban világszerte még ma is legalább 30 milliárd korong található, így talán még mindig érdemes erre a piacra koncentrálni. A [...]
2005. 05. 12. 08:00
Feketemunkával, embercsempészéssel, a járulékok meg nem fizetésével vádolnak a német hatóságok Németországban tevékenykedő magyar vállalkozásokat. A gyanú igazolására a minap nagyszabású razziasorozat zajlott le, amely az itthoni telephelyeket is érintette. A magyar államigazgatás hitelessége is megkérdőjeleződött.
2005. 05. 12. 08:00
Philips PSS110 Mi is beszámoltunk a közelmúltban megalkotott SleepSmart nevű készülékről, amely az agyhullámok vizsgálatával kelti fel viselőjét akkor, mikor az a legéberebben alszik (Figyelő, 2005/17. szám). Emellett számos más megoldás is létezik, amelyek célja a minél kellemesebb ébredés.A Philips PSS110-es kódszámot viselő készülék személyes hangrendszere ugyan jóval többet tud, mint egy szokásos ébresztőóra, de [...]
2005. 05. 12. 08:00
A héten a parlament elé kerül a cégfantomizálás megakadályozására született javaslat. Csakhogy a „Lex Kaya Ibrahim" számos kiskaput hagy nyitva.
2005. 05. 12. 08:00
A versenyhatóság felháborítónak tartja, hogy az árharc hatására kialakuló alacsony taxidíjak ellen maga a szabályozó lépjen fel.
2005. 05. 12. 08:00
A portói (miatta kellett különben a leginkább Villányban honos Kékoportót Portugieserre magyarítani) szóval a portói úgynevezett fortified wine, mint a sherry és a madeira. Ezeket a borokat ugyanis avinálják, azaz szesszel erősítik fel; ennek egyik oka a régmúltban az volt, hogy a borok így stabilabbak lettek, nem punnyadtak-kukultak meg a hajófenékben himbálózva. Az erjedés közben [...]
2005. 05. 12. 02:00
Olvasói sztorik