A tandíjak jövője és a magántőke beengedése a felsőoktatásba ütközőpont az SZDSZ és az MSZP-s szaktárca között. A legjobban tanulók tandíjmentessége viszont ígéretből valósággá válhat.
Az OTP Bank a Figyelő információi szerint az AXA csoportnak adja el a tulajdonában lévő Garancia Biztosítót, emellett azonban a pénzintézet részvényeinek 10 százaléka is a francia pénz-ügyi óriás birtokába kerülhet. Az AXA ezzel az OTP egyik legnagyobb tulajdonosává válhat, a bank menedzsmentje pedig - mivel piaci információk szerint a részvények legalább 15 százaléka a bankhoz, illetve menedzsmentjéhez közel álló „baráti” kezekbe
Karácsonyi ajándéknak szánják az uniós illetékesek a határnyitást. Cáfolják továbbá azt a hiedelmet, hogy Magyarország schengeni csatlakozásával új vasfüggöny jönne létre az EU-n kívüli országokkal szomszédos szakaszokon.
Számos betegség, illetve az előrehaladott életkor következtében egyaránt könnyen károsodhat a szem ablakának is tekinthető szaruhártya (cornea), vagyis a szemgolyó külső, átlátszó rétege.
Bizonyított tény, hogy a csecsemők testi és lelki egészsége szempontjából elsőrendű fontosságú a szoptatás. Ez - a kiváló tápértékű és számos immunanyagot tartalmazó anyatej fogyasztása mellett - erősíti a baba és az anya közötti kötődést, és ellazítja mind a szülőt, mind a gyermeket.
Sokasodnak a kérdőjelek a tervezett költségvetési szabályrendszer és hivatal körül, miközben egyre inkább látszanak a lazulás jelei a jövő évi büdzsén.
Nem mindenhol övezi bánat a halottakra való emlékezés napját. Akadnak kultúrák, ahol az elhunytak emlékére cukorból készült koponyákat nassolnak, vagy sírjuk mellett tábort vernek és mulatoznak néhány napig a hozzátartozók.
Miközben elképesztő ütemben emelkednek a részvényárfolyamok Kínában, a több tízmillió helyi kisbefektető abban bízik, hogy a jövő évi olimpiáig a kormány biztosan nem engedi összeomlani a piacot.
A Wizz Air és a Ryanair tulajdonosi átfedései miatt akadnak, akik szerint nem véletlen, hogy egyetlen közös útvonala sincs e két cégnek, amelyek immár a honi fapados piac vezetőinek számítanak.
Miután a magyar tőzsde évekig elkényeztette befektetőit, ma a pangás jeleit mutatja: a vezető részvények teljesítménye nemzetközi összehasonlításban igen gyenge, ráadásul a második vonalban is elhaltak a sztorik.
Miután a Temzétől a Pó folyón át a Dunáig gyakorlatilag az összes nagyobb európai folyamban sikerült már kimutatni különböző kábítószereket, brit kutatók most a papírpénzeken található drognyomok eredetének jártak utána.