A párt és a politika közvetlen és direkt módon avatkozott be az 1956 utáni bírósági gyakorlatba, Kádárék akkor húzták be a kéziféket, amikor a kivégzettek száma elérte „az ellenforradalmi eseményekben ártatlanul elhunytak számát”.
germuska pál
Amit Rákosiék nem tudtak befejezni, azt Kádárék megtették: az önkéntesség hangsúlyozása ellenére fizikai és lelki terror mellett folyt a téeszesítés, a rendszer az erőszak újabb frontját nyitotta meg.
1957. május 1-jén 100 ezres tömeg ünnepelte Kádár Jánost, majd az értelmiség is kapitulált a kétfrontos harcot hirdető pártvezér előtt. A Munkásőrség fegyveres felvonulást tartott Budapesten, miközben az újrahangolt „néplélek” egész szélsőséges megnyilvánulásaival is találkozhatunk.
A szovjet tankokkal visszatérő Kádár János fokozatosan felmérte lehetőségeit, megértette a szovjet elvárásokat, és beleállt a feladatba: 1957 tavaszára ígéretekkel, erőszakkal és elnyomással felszámolta az ellenállást, a hangulat átfordult.
