európai unió választási eredmények
Egyes megyei jogú városokban a kormánypártok által támogatott jelöltek látványosan alulteljesítettek, másutt viszont népszerűbbek voltak, mint a Fidesz.
Van, ahol több mint 10 százalékponttal rosszabbul teljesített a Fidesz-KDNP 2019-hez képest, Nagykanizsán mindössze 5 százalékponttal tudta előzni a Tiszát az EP-listán.
Az európai parlamenti képviselők választásának eredményénél a feldolgozottság még mindig nem 100 százalékos, de 99,96 százalékos feldolgozottságnál az alábbiak szerint alakulnak a listák:
Az a legfontosabb, hogy a választópolgárok menjenek el szavazni
Én már voltam szavazni, de nem rajtam múlik, hanem a te szavazatodon, hogy folytathatjuk-e azt a munkát, amit 5 éve elkezdtünk Cseh Katalinnal – közölte Donáth Anna, a Momentum EP-listavezetője Instagramon. Donáth Facebook-oldalán pedig azt írta:
A pénteken visszalépett Szentkirályi Alexandra is leadta szavazatait.
A jelenlegi főpolgármester már leadta voksát, Vitézy Dávid azonban még nem szavazott, hiszen Facebook-posztja szerint macskája, Henry nem engedte szavazni, amíg nem volt reggeli.
Vasárnap is folytatta választási kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint két szavazókörben, Erdőtarcsán és Szemelyen is elment az áram.
A Fidesz-KDNP EP-listavezetője a II.
A visszalépő, vagy elhalálozott, esetleg választójogát elveszítő jelölteket a szavazás előtt kihúzták a szavazólapról; az utolsó napon, pénteken 42-en estek ki - írja az MTI. A jelöltek pénteken 16 óráig mondhattak le jelöltségükről; az ezt követően bejelentett lemondások nem alkalmasak a joghatás kiváltására, azaz a jelöltre leadott szavazatok érvényesnek számítanak.
Vasárnap reggel leadta szavazatát a DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti listavezetője, valamint Gyurcsány Ferenc DK-elnök is.
Leadta voksát Magyar Péter is, aki sajtótájékoztatót tartott a szavazás után.
Három európai parlamenti helyre számít, mondta Le Marietta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) EP-listavezetője, miután leadta voksát a főváros II.
Vona Gábor, a Második Reformkor Párt EP-listavezetője leadta szavazatát az európai parlamenti választáson vasárnap a főváros XI.
A mai választásán a legtöbb választópolgár abban a szavazókörben szavazhat, ahol a két évvel ezelőtti országgyűlési voksoláson, néhány esetben azonban máshol kell szavazni - írja az MTI.
Mármint olyan, ami a Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint annak számít.
A Vas vármegyei Keléden a legmagasabb a részvételi arány, ehhez persze az is kell, hogy a községben csak 100-an laknak.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,88 százaléka (148 427 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.