Elérte a kétmilliót az Ukrajnából Lengyelországba menekülők száma a háború kezdete óta péntek reggel, írja a BBC. A lengyel hatőrség tájékoztatása szerint a menekülők zömében nők és gyerekek.
A kormány által biztosított ingyenes vasúti utazás mégsem teljesen ingyenes a putyini agresszió elől menekülők számára, ezért a Fővárosi Önkormányzat 3000 helyjegy árával segít – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.
A SkyNews helyi tudósítója a péntek reggeli rakétatámadásokat követően beszélt Kijev polgármesterével, Vitalij Klicsko pedig azt mondta, a támadásokban hat épület, köztük egy óvoda, rongálódott meg.
A Donyecki Népköztársaság egyik tisztségviselőjének tájékoztatása szerint Oroszország repüléstilalmi zónát Donbasz régiója felett, írja a Guardian az Interfax hírügynökségre hivatkozva.
Lviv polgármestere a CNN-nek azt mondta, egyelőre nem tudja megmondani, pontosan hova csapódott be az orosz rakéta, de azt állította, hogy nem a repülőteret találta el.
A BBC interjút készített Recep Tayyip Erdogan török elnök szóvivőjével, aki a beszélgetés során elmondta: csütörtök délután Putyin felhívta Erdogant, hogy elmondja, mik Oroszország pontos követelései Ukrajnával szemben.
A Bloomberg a Pentagon Védelmi Hírszerző Ügynökségére hivatkozva arról ír, hogy Putyin a háború előrehaladtával várhatóan újra nukleáris fegyverek használatával fenyegetőzik majd.
Magyarország képes arra, hogy minden bajbajutottnak segítséget nyújtson, erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kisvárdán az ukrajnai háború elől menekülőket fogadó magyar hatóságok, intézmények ellenőrzése során.
Az ukrajnai háborúról tárgyalt egymással hétfőn Rómában Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője.