élő közvetítés

Mihail Hazin, az oroszbarát Szputnyik elemzője, Vlagyimir Putyin egykori munkatársa a fehérorosz Belsat ügynökségnek adott interjújában arról értekezett, hogy az Európai Unió hamarosan összeomlik, és ennek részeként megszűnhet az önálló Horvátország is, amelyet két szomszédja: Magyarország és Szerbia között oszthatnának fel – szemlézi az interjút a jutarnji.hr.
2024. 03. 18. 11:01
Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalának nőnapi közlése szerint tavaly október óta már legalább kilencezer nő halt meg a Gázai övezetben, ugyanakkor figyelmeztettek, hogy ez a szám vélhetően ennél is magasabb, hiszen sok holttest lehet még a romok alatt.
2024. 03. 08. 09:47
Keddi közleményében a Hamász visszautasította és sajnálatosnak nevezte azt a hétfőn kiadott ENSZ-jelentést, amely szerint megalapozottan feltételezhető, hogy fegyveresei a gyilkosságok és a túszszedés mellett nemi erőszakot, sőt tömeges nemi erőszakot is elkövettek a dél-izraeli települések elleni október 7-i támadásuk során.
2024. 03. 05. 17:21
Olvasói sztorik