Az elnök szerint teljes mértékben megsemmisültek Irán rakétái és azok indító eszközei – közben Izrael, Szaúd-Arábia és Kuvait újabb elfogott drónokról és rakétákról számolt be.
Ukrajna katonai egységeket telepített öt közel-keleti országba az elsődleges fontosságú és polgári infrastruktúra drónok elleni védelmére – közölte Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára pénteken, a térségben tett látogatása után.
Az amerikai elnök élesen bírálta a NATO-szövetségeseket: „gyávának” nevezte őket, amiért nem csatlakoztak az Irán elleni háborúhoz, és nem küldtek erőket a Hormuzi-szoros biztosítására.
Kénytelenek fejadagra osztani a vizet és az élelmet a Perzsa-öbölben veszteglő hajók tengerészei, miután a Közel-Keleten kitört háború miatt nem tudnak továbbhaladni – derül ki az AFP hírügynökségnek adott interjúkból.
A háború új szakaszba lépett az iráni hadsereg szóvivője szerint: az országuk energiainfrastruktúrája elleni csapások Irán az Egyesült Államokhoz kapcsolódó energetikai létesítmények támadásával torolta meg.
Modzstaba Hamenei mellett az iráni Forradalmi Gárda több vezető tisztségviselőjének kézre kerítéséhez nyújtott segítségért is jár a felajánlott pénzösszeg.
Cáfolta azokat a korábban megjelent, amerikai hírszerzési jelentéseket Majid Takht-Ravanchi, iráni külügyminiszter-helyettes, miszerint Irán elaknásítja a Hormuzi-szorost, ezzel akadályozva meg a hajóforgalmat.
Donald Trump amerikai elnök a Truth Socialön arról írt, hogy az olajárak emelkedése végső soron az amerikaiaknak kedvez, mert az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb olajtermelő országa.
Első nyilvános megszólalásában az új iráni legfőbb vezető, Modzstaba Hámenei a nemzeti egységre szólította fel az iráni népet, és kijelentette: a Hormuzi-szoros továbbra is zárva marad, ugyanis ezzel kívánnak nyomást gyakorolni Irán ellenségeire.
Thaiföld csütörtökön bekérette Irán bangkoki nagykövetét, miután előző nap az iráni Forradalmi Gárda támadást intézett egy thaiföldi hajó ellen a Hormuzi-szorosban.
A globális olajellátás biztonságát veszélyeztető újabb iráni katonai lépések miatt megugrott a kőolaj ára, csökkentek az ázsiai tőzsdeindexek, és gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) koordinálja mintegy 400 millió hordó kőolaj felszabadítását a világ tartalékaiból az iráni konfliktus nyomán felszökött olajárak stabilizálása érdekében – közölte Donald Trump amerikai elnök szerdán.