A kormány a gyermekvédelmi szakemberek kifogástalan életvitelét vizsgálva a szakemberekkel egy háztartásban élők bizonyos adataira is kíváncsi. Aki ellenáll, annak a hozzátartozóját elbocsátják az állásából.
Azzal kereste meg lapunkat egyik olvasónk, hogy egy állami intézmény visszautasította egy adományát egy BM-rendeletre hivatkozva – ennek nézett utána Sándor Zsuzsa.
A Belügyminisztérium elé szervezett tüntetésen újra nagyobb tömeget mozgatott meg Magyar Péter, aki beszédében felváltva szúrt oda Orbánnak és Pintérnek.
De eljárt az idő a szemfényvesztés fölött, már senki nem veszi be a maszatolást – jelentette ki Magyar, majd azt mondta, hogy Pintér Sándornak ideje nyugdíjba vonulnia.
Ezután visszakanyarodik a gyermekvédelem problémáira, többek között arra, hogy még a legelhivatottabb szakemberek is elhagyják a pályát, egyrészt a megalázó bér, másrészt a hibásan működő rendszer miatt.