A jelenleg az 5000 fő alatti településeken működő vidéki otthonfelújítási program januártól a családok számára már elérhető volt, eddig nagyjából kétmilliárd forint értékben nyújtottak be igényeket.
A kormány a szerdai ülésén több javaslatot is megtárgyalt, az egyik legfontosabb a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatos előterjesztés volt, vezette elő a miniszter.
Orosz állami hírügynökségnek nyilatkozott Szijjártó a szentpétervári útja során, majd azt mondta, kiforgatták a szavait a NATO-ról és a háborúról tett nyilatkozatában: lettek-e ennek diplomáciai következményei?
Gulyás a kecskeméti repülőtéri NATO-bővítéssel kapcsolatban elmondta, ha valóban felmerülne, hogy amerikai atombombázók állomásozzanak itt, abban előbb kikérnék a parlament véleményét.
A miniszterelnök a tervek szerint október 23-án, tehát jövő hét szerdán, a Millenárison tart majd beszédet, árulta el Gulyás Gergely, az ATV érdeklődésére válaszul.