Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint már az idei évben célszerű újragondolni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány jelenlegi rendszerét, amely egy hónapot biztosít a gépkocsibiztosítók közti válogatásra. A szerződések megújítását ezentúl az autó vásárlásának napjához kötnék.
Közúti balesetben 1230-an vesztették életüket tavaly Magyarországon, ez 6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. Összességében közlekedési balesetben mintegy 29 ezren sérültek meg.
Elfogott a rendőrség három mosonszentmiklósi gyereket, mert a két 16 éves suhanc és 14 éves társuk az M1-es autópálya lébényi felüljárójáról hígítót öntött az autópályán haladó autók egyikére.
Egy kifeszített drótkötélnek ütközött egy motorozó rendőr szombat délután Pécel külterületén. A járművével felborult, és a helyszínen életét vesztette.
Valószínűleg elaludt a volánnál az a férfi, aki autójával vasárnap hajnalban egy buszmegállóba hajtott és két nőt elgázolt a Nagytétényi úton, Budapesten.
Keresztülhajtott egy személygépkocsi az úttest jobb sávjának közepén fekvő fiatalemberen vasárnap hajnalban Kapuváron. A 19 éves fiú a helyszínen életét vesztette.
Fokozott közúti ellenőrzések kezdődtek a halálos balesetek csökkentése érdekében Borsodban. A rendőrök a láthatósági mellény és a világító berendezések használatát vizsgálják.
Az idén várhatóan befejeződhet az Egert az M3-as autópályával összekötő, M25-ös névre keresztelt, 2x2 sávos gyorsforgalmi út tervezése, jövőre pedig várhatóan megkezdődhet az építése - jelentette be Nagy Imre országgyűlési képviselő.
A JATO Dynamics, a világ vezető autóipari piaci adat- és információ szállítója havi jelentése szerint 2008 januárban az európai új autó piac 1,7 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Összesen 1,272 millió autó talált gazdára.
A limuzin után a kombit is leváltja az A4-es sorozatban az Audi. Az új Avant jelentősen megnőve, három motorral indul a vevők kegyeiért, akik átlagosan 14 százalékkal kevesebb fogyasztással számolhatnak.
Bíróság előtt készül megtámadni a német Porsche autógyár a londoni polgármester döntését, amely szerint ősztől napi 25 fontot (8800 forintot) kell fizetniük a sokat fogyasztó személyautók tulajdonosainak, ha be akarnak hajtani London belvárosába.
Mivel nem vagyunk egyformák és 50 felett több embernek van pénze új autóra, mint harminc alatt, így a Tiidának is megvan a közönsége. Sőt, rajongókkal is bír, akik pénzt adnak érte, itthon tavaly májustól január végéig 244 kelt el belőle.