archívum

[FN, EI] A Gazprom igazgatóságának elnök-helyettese, Jurij Komarov tájáékoztatása szerint néhány hónapon belül elkészülhet az orosz-ukrán-német gázipari konzorcium felállításánának terve. A társulás létrejöttét az ország politikai vezetése is támogatja, ám még sok részlet kidolgozásra vár - hangsúlyozta a legnagyobb gáztermelő vállalat illetékese. •
2002. 07. 01. 12:50
[FN, EI] A Gazprom orosz gázmonopólium pénteken új igazgatóságot válaszott. Több személycsere történt a 11 fős testületben, amelyben az államot hat fő képviseli. Az igazgatóság elnöke Medvegyev lett. Megválaszttoák az auditáló bizottságot is. A részvényesek jóváhagyták a cég tavalyi eredményét, mely szerint a nettó nyereség 71,9 milliárd rubel a (2,29 milliárd dollár) volt, 62 százalékkal több az előző évinél. A Gazprom teljes adóssága 193,805 mi
2002. 07. 01. 12:44
[FN] A félvezetők európai forgalma 20,6 százalékkal, 2,327 milliárd dollárra esett vissza májusban az egy évvel korábbi adatokhoz mérten - jelentette az európai elektronikai alkatrészgyártók szövetsége. Az év első öt hónapjának eredménye pedig 27,1 százalékkal rosszabb a 2001. évinél. Az előző hónaphoz képest 2 százalékos a gyengülés. •
2002. 07. 01. 12:40
[FN] Norvégia legnagyobb bankja, a DnB Holding ASA elvetette a Storebrand ASA-val való egyesülés tervét, miután az ország elsőszámú biztosítójánál kölcsön visszafizetési problémák merültek fel. "A DnB alacsonyabb árat szeretett volna, amit mi nem fogadhattunk el" - nyilatkozta a Storebrank szóvivője. A biztosítási vállalat részvényei 8,6 százalékot veszítettek értékükből. Kevesebb, mint egy év alatt immár a második vásárlójelölt lép vissza az üzl
2002. 07. 01. 12:30
Mozgalmas héttel zárták az év első felét a világ részvénypiacai. Európában a poklot és a mennyországot is megjárták az indexek, a BUX-nak azonban csak az előbbiben volt része.
2002. 07. 01. 12:05
[FN, MTI-Eco] Megfontolja a France Télécom távközlési szolgáltató újraállamosítását a cégben többségi résztulajdonos francia kormány, ha a cég piaci megítélése nem javul - írta hétfői tengerentúli kiadásában a Financial Times. A hírt hétfőn előbb megerősítette, majd rögtön cáfolta is a francia kormány, de még a cáfolat előtt majdnem 30 százalékkal drágult a cég papírja, amelyet egy időre fel is függesztettek. A brit gazdasági napilap forrásai sze
2002. 07. 01. 12:04
[FN, MTI-Eco] Négy havi mélypontra süllyedt júniusban a brit feldolgozóipar teljesítményét mérő átfogó beszerzőimenedzser-index. A hétfőn közzétett CIPS/Reuters index 50,5 volt a májusi 52,7 után. A markáns csökkenést főként az új rendelések részindexének meredek visszaesése okozta. Ez a mutató 51,3 volt júniusban az előző havi 55,8 után.
2002. 07. 01. 11:58
[FN, Bruxinfo] Az Európai Bizottság új javaslata értelmében a jövőben az Európai Unióba utazóknak bevallást kell készíteniük, ha 15 ezer eurónál több készpénz vagy könnyen beváltható értéktárgy (például drágakő) van náluk. A Bizottság ezzel a pénzmosást akarja megnehezíteni. A javaslat felhatalmazná a vámtisztviselőket, hogy átkutassák az utazókat, megkérdezzék tőlük, hogy honnan és miért van náluk, ha 15 ezer eurónál nagyobb összeget találnak, é
2002. 07. 01. 11:39
[FN] A Hewlett-Packard bezárja New Jersey-i számítógép-összeszerelő üzemét és mintegy 300 alkalmazottat bocsát el - adta hírül a Philadelphia Inquirer. Ez az első gyárbezárás azóta, hogy a cég felvásárolta a Compaq Computert. A HP azt tervezi, hogy mintegy 15 ezer fővel csökkenti alkalmazottainak létszámát és évi 3 milliárd dollárral mérsékli költségeit. Ennek a folyamatnak egyik állomása a Swedesboro városában található üzem október végére terve
2002. 07. 01. 11:35
[FN, MTI-Eco] A Beszerzési Menedzser Index (BMI) júniusi értéke 54,8 százalék volt, 2,1 százalékponttal alacsonyabb, mint májusban - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság hétfőn közleményben az MTI-vel. Egy évvel korábban, 2001 júniusában a BMI 54,5 százalék volt. A második negyedév átlagos mutatója 55,2 százalék, szemben a 2001 második negyedévi 54,6 százalékkal. A BMI idei első féléves átlagos értéke 53,4 százalék.
2002. 07. 01. 11:30
[FN, uno.hu] Az elmúlt hat évben fokozatosan csökkent a külföldiek ingatlanvásárlása a Balaton kiemelt üdülőkörzetben és ez alól csak a gyógyfürdők környezete a kivétel. Kezdetben a Balatonfelvidék iránt volt legnagyobb az érdeklődés, majd Somogyban, illetve Zalában vásároltak ingatlant a külföldiek. A Balaton kiemelt üdülőkörzethez tartozó 164 településen hat év alatt 8261 állampolgár vásárolt ingatlant. Ezeknek csaknem fele lakás, illetve csalá
2002. 07. 01. 11:27
[FN, uno.hu] Szigorúbb ellenőrzés várható a jövőben a felsőoktatási intézmények gazdálkodásában - jelentette ki Mang Béla, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáján. kifejtette: feszültségek adónak abból, hogy az intézmények minél inkább meg akarják tartani önállóságukat. Gondot okoz a több oldalról kapott finanszírozás is, ezért létrejött egy megállapodás az Oktatási Minisztérium és az egé
2002. 07. 01. 11:24
[FN, uno.hu] Számos európai országot követően hazánkban is megszűnt a Proton személygépkocsik forgalmazása. Az alkatrészellátás azonban továbbra is folyamatos, az esetleges garanciális igények is érvényesíthetők. A gyártó úgy határozott, hogy elsődlegesen a jobbkormányos piacokra koncentrál, így európai bástyája az Egyesült Királyság lesz, ahol az elmúlt másfél évben jelentős dealerhálózat bővítést és fejlesztést hajtottak végre. Ugyanakkor kivon
2002. 07. 01. 11:21
[FN, uno.hu] A hatályos törvények értelmében július 1-jétől kizárólag hitelintézetekben és azok szerződéses partnereinél lehet külföldi fizetőeszközt váltani. A Kereskedelmi és Hitelbank eddig 192 céggel kötött szerződést, így több mint 600 pénzváltó helyen is megjelenik. A szerződéses partnereknél a valutaeladáson és -vételen túl banki szolgáltatásokról is tájékozódhatnak az ügyfelek, hosszú távon pedig cél, hogy egyes pénzváltóknál banki ügyint
2002. 07. 01. 11:17
[FN, uno.hu] A köztársaság morális válságban van - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a veszprémi Konzervatív Polgári Körök demonstrációján. Több ezren vettek részt Veszprémben a városi Konzervatív Polgári Kör és a megyei Polgári Körök rendezte tüntetésen. A megmozdulást a hazugság, a Kádár-rendszer, a diktatúra ellen hirdették meg. Rogán Antal szerint a parlament tehetetlen, mert 198 olyan országgyűlési képviselő van, a
2002. 07. 01. 11:15
[FN, uno.hu] Továbbra is Mádl Ferenc köztársasági elnök a legnépszerűbb magyar politikus, őt Bárándy Péter igazságügy miniszter követi a listán. Dávid Ibolya MDF-elnök, aki éveken át az első volt, most a harmadik helyre szorult -derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. A 23-as lista utolsó helyét Csurka István MIÉP-elnök bitorolja, utolsó előtti helyen Thürmer Gyula áll, akit a fideszes Kövér László előz meg.
2002. 07. 01. 11:13
[FN, uno.hu] Benyújtotta lemondását az olasz belügyminiszter, amit azonban a kormányfő Silvio Berlusconi nem fogadott el. A belügyi tárca vezetője azután adta be lemondását, hogy kijelentésével hatalmas belpolitikai vihart okozott. A miniszter ugyanis becsmérlően szólt a márciusban megölt Marco Biagi munkajogászról, akit a Vörös Brigádok terroristái lőttek le.
2002. 07. 01. 11:11
Meglehetősen szigorú törvényjavaslatot fogadott el a szlovák parlament a kiskereskedelem és a fogyasztók védelmében - olvasható a Napi Gazdaságban. Az új jogszabályt annak érdekében alkották, hogy megakadályozzák a nagy kiskereskedelmi üzletláncok erőfölénnyel történő visszaélését. Eredetileg megkötésként szerepelt volna a törvényben, hogy az üzletláncok árukínálatának 70 százaléka b
2002. 07. 01. 11:02
[FN, HWSW] A Mozilla 1.0 böngésző magyar fordítása után elkészült a Netscape 7.0 Preview Release 1 magyar változata is. A Mozillát fordító csapat adta ki a Netscape 7 magyar verzióját, ám egyelőre csak azokat a kifejezéseket lehet magyarul olvasni, melyeket a Mozillához korábban már lefordítottak, a Netscape-specifikus részek egyelőre maradtak az eredeti angol nyelven. Mivel a Netscape 7-es széria a Mozilla 1-re épül, kézenfekvő volt, hogy legalá
2002. 07. 01. 10:57
[FN, HWSW] A céghez közelálló források szerint az AT&T Corp. mégsem tervezi a KPNQwest páneurópai hálózatának megvételét, más cégek azonban benyújtották ajánlataikat a pénteki határidő lejárta előtt. Az amerikai telekommunikációs óriás korábban vezető helyen állt a csődbement holland adatszolgáltató cég hálózatának megvétele iránt érdeklődő vállalatok között. Az AT&T-hez közelálló szakemberek szerint a cég azért döntött úgy, hogy mégsem tesz aján
2002. 07. 01. 10:53
[FN, InfoStart] Négy értékes festményt raboltak el ismeretlenek hétfő hajnalban a budapesti Kiscelli Múzeumból. Két Czóbel Béla, egy Márffy Ödön és egy Szobotka Imre festmény loptak el.Mind a négy kép vászonra készített olajfestmény. A biztonsági őrök két rablót láttak. Az egyiket fent az emeleten vették észre, és a menekülő az ablakon át ugrott ki az udvarra. Ugyanakkor a társa már az udvaron menekült sántikálva, a hóna alá csapott festményekkel
2002. 07. 01. 10:49
[FN] A francia kormány azt fontolgatja, hogy újra államosítja a France Telecomot, amennyiben az országos telefonszolgáltató iránt továbbra is így viseltetik a piac - tudható meg egy hétvégi kormány-közleményből. A közlemény szerint ez az egyébként politikailag vitatott lépés megvédhetné a jelentősen eladósodott vállalatot a piac teljes bizalmatlanságától, mely a részvényárak indokolatlan alacsonyságát eredményezi. A kormányhivatal hangsúlyozta, a
2002. 07. 01. 10:45
[FN, MTI-Eco] Szanyi Tibor földművelésügyi államtitkár bejelentette: július első hetében hivatalosan is megjelenik az a kormányintézkedés, amely az európai uniós előírásoknak megfelelően a búza és kukorica felvásárlására intervenciós rendszert vezet be. "A minisztérium emellett a végső búzafelhasználók készletezési finanszírozásának segítésére maximum hat hónapos időtartamra szóló tárolási, valamint a termelők gondjainak enyhítésére az exportőrök
2002. 07. 01. 10:31
Olvasói sztorik