ukrajna

Törökország kész Oroszország és Ukrajna csúcstalálkozójának házigazdája lenni a háború lezárása végett – közölte pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadta Isztambulban. Erdogan elmondta, hogy részletesen megvitatták az ukrajnai háború fejleményeit, valamint a fekete-tengeri hajózás biztonságát és a gabonaegyezmény újraélesztésének kilátásait.
Petr Fiala cseh kormányfő közölte pénteken, hogy az Ukrajnának szánt lőszersegélynek egyelőre csak az első részére gyűlt össze a pénz. A minisztelnök ezzel pontosította Petr Pavel államfő azon előző napi kijelentését, miszerint Csehországnak már mintegy nyolcszázezer lövedék finanszírozását sikerült biztosítania Ukrajna számára.
Harmincnégy csoportos csapást mért precíziós fegyverekkel, sorozatvetőkkel és drónokkal az orosz hadsereg az elmúlt hét folyamán tengeri drónokat összeszerelő ukrán üzemekre, valamint fegyver-, hadfelszerelés- és üzemanyag-raktárakra, és ukrán katonai alegységek és külföldi „zsoldosok” ideiglenes telepítési helyeire is – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Több mint ötven ország önkéntesei szolgálnak az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főosztálya alá rendelt nemzetközi légióban - közölte az ukrán katonai hírszerzés sajtószolgálata csütörtökön, a légió felállításának évfordulóján.
2024. 03. 07. 17:07
Bekérették Lynne Tracy moszkvai amerikai nagykövetet csütörtökön az orosz külügyminisztériumba, ahol arról tájékoztatták, hogy három amerikai nem kormányzati szervezetet nemkívánatosnak minősítettek, és jegyzéket adtak át neki azzal a követeléssel, hogy állítsa le a nekik nyújtott támogatást.
2024. 03. 07. 14:23
Olvasói sztorik