Tóth Gabi úgy érezte, újra meg kell szólalnia az április 12-ei választások előtt egy nappal, reflektálva „a hiteltelenítésre”, amit kap a „baloldali, senkiházi, csaholó kutyáktól”. Azt mondja, egyre jobban érzi, hogy
a jó oldalon állok, Isten oldalán állok, a hazám oldalán állok.
Kitért a Rendszerbontó Nagykoncertre is, aminek ezúttal a nevét nem sikerült pontosan idéznie:
Amikor 15 éves gyerekek ugrálnak a rendszer – höh, nevetséges – váltó koncerten, ahol drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén, megszégyenítve, megszentségtelenítve azokat a történelmi alakokat, akik tettek azért, hogy ez az ország legyen.
Szerinte az ott fellépő „senkiháziak” milliókért léptek föl:
Nem havonta, naponta milliókért, és elhitetik álszent módon veletek, hogy őket mennyire érdekli szegény magyarok sorsa, ami miatt meg kell dönteni ezt a kormányt.
Azt mondja, ha a szakmája ebből áll, ő ebből nem kér. Végül könnyek közt arról beszélt, szerencsés, hogy ilyen országban élhet. Majd azt mondta, örülne, ha nem csesznék szét az országot azoknak, akik itt képzelik el a jövőjüket, itt akarnak családot alapítani:
hogy elvethessék magvaikat, hogy fennmaradhassunk
– fogalmazott a Fidesz-frakciótól milliós fizetésért dolgozó énekesnő.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

