Szórakozás

Gáspár Evelin: Csalódtam a tiszásokban

Gáspár Evelin
RTL
Gáspár Evelin
RTL

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda délutáni politikai gyűlést tartott Hajdúböszörményben, amiről Gáspár Evelin készített és tett közzé vlogvideót az Instagramon. A fórumon tiszás ellentüntetők is részt vettek, Gáspár videója főleg róluk szól.

Csalódtam a tiszásokban! Annak ellenére, hogy a hajdúböszörményi politikai gyűlésre a tiszások Facebookon hirdették a szervezett provokációjukat, kábé 5-6 ember jelent meg. Sípoltak, beordibáltak, de Péter intelligensen kezelte őket, és kiemelte, hogy mindenkinek joga van idejönni. Sőt, megdicsérte az ízlésüket is, hiszen a mi rendezvényünkre jöttek el. Én is tapasztalom, hogy az interneten nagyon nagy a hangjuk, de amikor személyesen kell képviselni a gyűlöletkeltést, akkor fogyatkozik a létszámuk

– mondta el Gáspár Győző sajtóreferensként dolgozó lánya. Hozzátette: a gyűlésen saját becslése szerint nagyjából 300 békés Fidesz-szimpatizáns gyűlt össze az elenyésző számú zavargóval szemben.

Szerencsére a szájkaratézáson kívül rendben lezajlott az esemény. Fordított esetben a szeretetországot hirdetők körében nem feltétlen fogadták volna ilyen türelmesen a mi aktivistáinkat.

Gáspár Evelin a videó végén így fogalmazott:

Fontos megérteni, hogy április 13-án is fel fog kelni a Nap, és nem lehet ilyen gyűlöletkeltésben élni. Ahogy közeledik a választás, egyre jobban érezhető, hogy az emberek, a csendes, békés többség a Fidesz mellett állnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gáspár Evelin (@evelingaspar) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Gáspár Győző és lánya, Gáspár Evelin a Sztárbox Szuperdöntőjén 2025. november 2-án.
Gáspár Győző a Gáspár Evelint érő támadásokról: Örülök neki
Büszke és boldog, amikor a családjuk kommenteket kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik