Tóth Vera is megnézte a Tavaszi szél című filmet, amely Magyar Péterről és a Tisza Párt felemelkedéséről szól – vette észre a 444. Sőt, nem csak megnézte, hanem az Insta-sztorija alapján mindenkinek ajánlja a film megtekintését, azt írta ugyanis megjegyzésként, hogy „must watch”, vagyis meg kell nézni, és a parlamenti választásokra utalva megjegyezte azt is, hogy már csak „1 hét!”
Az énekesnő közösségi médiás bejegyzése azért különösen érdekes, mert húga nem csak rendszeres fellépője a fideszes és kormányközeli rendezvényeknek, hanem amint az nemrég kiderült, Tóth Gabit havi 1,3 millió forintért alkalmazza a Fidesz-frakció, egy képviselő személyi titkáraként.
Tóth Vera már korábban is utalt arra, hogy az ellenzékkel szimpatizál
Az énekesnő nemrégiben interjút adott lapunknak, amelyben többek között arról beszélt, hogy ugyan tudatosan kerüli a megosztó nyilatkozatokat, pártpolitikai kérdésekről való állásfoglalást, de most végre erős ellenzéki erő van a Fidesszel szemben a korábbiakkal ellentétben, amikor amolyan „egypártrendszernek kinéző időket éltünk”. Tóth Vera szerint az olyan szereplők miatt is izgalmas lesz ez a választás, mint Magyar Péter vagy Radnai Márk, akik kis idő leforgása alatt megmozgatták az országot, és méltó ellenfelei lettek egy régóta működő rendszernek.
A húgával kapcsolatban többek között azt mondta:
Nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy jó testvérek maradjunk, és hogy szeressük egymást. De testvérség ide vagy oda, az embereknek felelősséget kell vállalniuk a tetteik következményeiért,
és mindenkit arra biztatott, hogy április 12-én menjen el szavazni. A Tóth Verával készült teljes interjúnkat itt olvashatják.
A Tavaszi szél nagypéntektől húsvétvasárnap éjfélig ingyen volt megtekinthető a Youtube-on, ez idő alatt több mint 3 millió megtekintést produkált, de a mozikban is tarolt.
