Szórakozás

„Mardosták még a múltbeli események” – Stohl Andrással való kapcsolata alakulásáról mesélt Kiss Kriszta

Stohl András és Kiss Kriszta A Nagy Ő kibeszélő műsorában.
TV2
Stohl András és Kiss Kriszta A Nagy Ő kibeszélő műsorában.
TV2
Választottja nem sietteti a színészt, igyekszik mindig azt adni neki, amire éppen szüksége van.

Másfél hete ért véget A Nagy Ő, azóta tudja az ország, hogy Stohl András végül Kiss Krisztát választotta. Mivel maga a műsor több hónapja leforgott, sokáig csak titokban tudtak találkozgatni, ami, bár kissé megnehezítette a kapcsolat építését, azóta is együtt vannak.

A páros a hot! magazin legújabb számában nyilatkozott: Stohl elmondta, hogy az utolsó adásig vacillált, hogy a kalandot válassza-e Kiara Lord társaságában vagy a hosszú, tartós kapcsolat lehetőségét, amely biztonságot, támaszt és nyugalmat nyújt, de végül ez utóbbit érezte közelebb önmagához.

„Azt gondolom, hogy olyan döntést hoztam, ami rólam szól, és arról, hogy én hogyan képzelem el az életemet” – idézi a Bors a színészt.

Végre nem kell titkolózniuk

A forgatás több mint négy hónapja ért véget, és már a titkolózással sem kell törődniük.

Reméljük, hogy kicsit könnyebb lesz ezentúl az ismerkedés, mert idáig inkább nagyon kis lépésekben haladtunk. Számomra ez persze nem volt probléma, hiszen nekem évek óta nem volt kapcsolatom, Andrásnak pedig még nagyon friss volt a válása, és biztosan mardosták még a múltbeli események. Egy ajtót nemcsak kinyitni kell, hanem becsukni is, és ennek idő kell, nekem pedig van türelmem

– fogalmazott Kiss Kriszta.

Nem siettettem Andrást: ha teret kért, adtam, ha társaságra vágyott, mellette voltam. Teljesen megértem, milyen nehéz lehet, amikor egy harmadik házasság sem sikerül, és egy édes kislányt külön altat el az édesanyja és az édesapja. Családcentrikus vagyok, rugalmas és türelmes, így lépésről lépésre mélyebben is megismertük egymást, és nekem ez így jó. Nekem is megvan a saját életem, ragaszkodom a megszokotthoz, az éles váltások nem tesznek jót nekem.

Már több helyen megjelentek együtt

A tévés finálé óta sokkal szabadabban élhetik meg a kapcsolatukat, és nyilvánosan is mutatkoztak már együtt. Párja például elkísérte Stohlt A Nagy Duett első élő adására, valamint egy sajtóeseményen is mellette volt.

„Sokkal gyakrabban tudunk találkozni, igen. Volt már előadásomon Kriszta, és nemrég Békéscsabára közösen érkeztünk meg egy autós eseményre is. Jó volt találkozni a műsor nézőivel, és Kriszta is megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor nemcsak egy tévéképernyőn keresztül látnak minket az emberek” – jelentette ki Stohl András.

Kapcsolódó
Stohl András Kiara Lordról: Szerintem megevett és kiköpött volna
Ettől függetlenül szerinte egy ideig érdekes lett volna az egykori felnőttfilmessel járni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik