Hétfőn közösségi oldalán jelentette be Simon Attila labdarúgó, hogy feleségével, Simon Erikával szakítottak. „Néha pontot kell tenni a vessző helyett… Lezárni a dolgokat, elengedni, haladni tovább a saját utunkon” – posztolta ki Simon.
A házaspár néhány éve a Nyerő Párosban is szerepelt: 2024-ben ezüstérmesek lettek az RTL páros valóságshow-jában.
Mi vezetett a szakításhoz?
Simon Attila a válás bejelentése után a Blikknek elmondta, hogy feleségével közösen hozták meg a döntést, és, bár a válókeresetet még nem nyújtották be, a legfontosabb mindkettőjüknek az, hogy két tizenéves lányuk ezután se szenvedjen semmiben hiányt. A körülményekhez képest arra törekszenek, hogy barátságban maradjanak.
Bízom benne, hogy ha ez mindkettőnkben leülepszik, akkor tudjuk egymást barátként kezelni, segítjük egymást. A gyerekek pedig örök kapocsként maradnak kettőnk között, mindig össze fognak minket kötni
– nyilatkozta a focista, hozzátéve: nejével igyekeznek intelligensen rendezni dolgaikat, nem akarnak sárdobálásba belemenni.
Húsz évet éltünk le együtt, két csodálatos gyerekünk született, amiért mind a ketten hálásak vagyunk. Úgy gondolom, ez a mi dolgunk, és nem tartozik senkire. Mind a ketten tettünk azért, hogy idáig eljussunk, de szeretnénk méltóságteljesen lezárni ezt a kapcsolatot. Szeretnénk a jövőbe előretekinteni.
