Szórakozás

Kiderült, Kajdi Csaba miért utasította vissza Horváth Éva jelentkezését a modellügynökségéhez

Kajdi Csaba és Horváth Éva
Adrián Zoltán / 24.hu és Fülöp Dániel / 24.hu
Kajdi Csaba és Horváth Éva
Adrián Zoltán / 24.hu és Fülöp Dániel / 24.hu
Évekkel ezelőtt történt, de Horváth Éva még ma is sértve érzi magát miatta.

Cyla Call Center hétfői részében Horváth Éva felemlegette, hogy annak idején Kajdi Csaba elküldte őt a modellügynökségétől. Viccesen hozzátette: emiatt még most is meg van sértődve.

Kajdi aztán elmondta, ő hogyan emlékszik a történtekre.

Behozta az akkori udvarlója, akkor egy tesztfotózást kellett csinálnunk. Majd Évi ugyanígy dobálta a hosszú haját, mint most – majd elindult a merzsdójának [Mercédesének – a szerk.] a riasztója, ami a Kresz Géza utcában fél órán keresztül ordított. Ó, mondom, ezt nem hiszem el. Aztán itt rohangált három emelet között, és nyomta a gombot a távirányítón, de hiába, nem történt semmi…

idézi az nlc a modellügynököt, aki más magyarázatot is adott arra, hogy miért nem szerződtette az 1998-as Miss World Hungary szépségverseny győztesét.

Egy szépségkirálynőből nem lesz automatikusan modell

Akkor nyert mint szépségkirálynő. Csak ugye a szépségkirálynő- és a modellbiznisz nem ugyanaz. […] A szépségkirálynő szépsége, az mindig egy ilyen nagyon szép, nagyon közérthető szépség. Tehát nem az a lényeg, hogy a fotón hogyan néz ki, nem az a lényeg, hogy jól sminkelhető, jól alakítható az az arc – hanem, hogy ránézel, és azt mondd: olyan szép!

– mondta el Kajdi Csaba.

Horváth Éva elárulta, hogy az ügynök már akkoriban sem kertelt, amikor visszautasította őt: „Szerintem ezt te ott helyben meg is mondtad nekem pacekba’” – emlékszik vissza a modell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik