Szórakozás

Dr. Katona Szandra odaadta férjének a festményt, amit neki vásárolt ajándékba: elmondta, mi volt a reakciója

TV2
TV2

Néhány hete láthattuk a Kincsvadászok adásában, hogy dr. Katona Szandra vásárolt egy nőt ábrázoló festményt egy eladótól, mert a képen látott alak néhai anyósára emlékeztette. Könnyek között azt mondta:

„Nem tudok örülni, és mindjárt el is sírom magam: nem is figyeltem, hol tart a licit. Akárhány aukcióra megyünk, és ezt a stílusú hatvanas évekbeli hölgyet látom, akkor a férjem mindig mondja, hogy az édesanyjára emlékezteti, aki már nincs velünk. Neki szeretném hazavinni ajándékba, úgyhogy nagyon jó helyre fog kerülni”.

A péntek reggeli Mokka adásában elmondta, hogy átadta a festményt a férjének:

Nagy szerencsém volt: több festményt vettem azon a héten, és három-négy nap múlva jött értem teherautóval, hogy vigyük haza a megvásárolt holmit. Kérdezte, mit vettem, mondtam, hogy festményt, négyet-ötöt-hatot, ki emlékszik. És nem is foglalkozott vele, kértem a fiúkat, hogy dupla bubifóliába csomagolják. Otthon mondtam, hogy nézzük meg, emlékszem, este ültünk a kanapén, a gyerekemnek már kacsintgattam, tudott a sztoriról. Azt a hatást hozta, amit vártam. Nagyon jó volt. Ugyanazt érezte, amit én. Nagyon nagy becsben tartjuk.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik