Tizenhárom év után a minap tért vissza az RTL-re a Csillag Születik. A tehetségkutató ítészcsapatában idén ByeAlex, Molnár Áron, Köllő Babett és Geszti Péter kaptak helyet, a zsűri összetetelével azonban úgy tűnik, nem mindenki elégedett – a tehetségkutató egyik korábbi bronzérmese, Vásáry André ugyanis a hétvégén a közösségi oldalán írt arról, hogy szerinte a visszatérő műsor zsűrijében is „elférne némi frissítés”.
Nagy tisztelettel a zsűri iránt — hiszen mindenkit ismerek és becsülök🥰 de két zsűritag már más műsorokban is ítélkezett több évadon keresztül.. Közben meg vannak, akik ebből a műsorból indultak, és azóta is a pályán vannak, nem kis sikerrel…🙃✋🏻🤭 Talán ideje lenne valóban új csillagokat ültetni a zsűribe is🌟 A friss levegő néha csodákat tesz. 🌬️✨Természetesen sok sikert minden alkotónak!
– zárta sorait az énekes, aki 2009-ben lett a Csillag Születik harmadik helyezettje.

