Szórakozás

Lánykérés után távozott A Kísértés egyik párosa

TV2
TV2
Márk olyan szabályt szegett meg, ami miatt kizárták a műsorból.

Szabályt szegett A Kísértés egyik szereplője, Márk, amikor berontott a lányok tábortűz ceremóniájára, ezzel kockáztatva, hogy kizárják a műsorból. A barátnőjével, Fannival akart beszélni, aki elmondta neki, nagyot csalódott benne, amiért kibeszélte a magánéletüket olyan emberekkel, akiket csak néhány napja ismernek.

Megaláztál, mert már az első nap úgy beszéltél rólam, hogy egy flegma picsa vagyok nullhuszonnégy, és nem értem, hogy akkor miért vagy velem

– mondta Fanni, mire párja úgy felelt: éppen ezért szerette őt meg. Azt is elmondta, hogy nem telt el úgy nap, hogy ne sírt volna, annyira hiányzott neki a lány. És volt még egy kérdése, amihez féltérdre is ereszkedett.

Amikor idejöttünk, én kijelentettem, hogy a menyasszonyommal fogok hazamenni, és most egy kérdésem lenne, méghozzá az, hogy hozzám jössz-e feleségül?

„Nagyon megbántottál, de láttam rajtad, hogy mi beszél belőled, szóval úgy gondolom, hogy ezeket még meg tudom neked bocsájtani, és igen” – válaszolta Fanni, így ők már nem tértek vissza a villákba a többiekhez. Helyükre új pár érkezettCintia és Arnold.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik