Szórakozás

„Nem kicsit, nagyon menekült” – így élte meg Dopeman a Majka elleni Sztárbox-meccsét

TV2
TV2

Sztárbox első, 2004-es évadában mérte össze boksztudását az akkor éppen hidrogénszőke hajjal nyomuló Majka és korábbi mestere, Dopeman. Meccsüket a gála főmérkőzéseként harangozták be, ahol a két rapper lebokszolja nézeteltérését, ami abból fakadt, hogy Majka idő előtt kiszállt akkor készülő lemezükből – a műsort is azért vállalta el, hogy a gázsiból kifizesse tartozását. A küzdelmet végül egyhangú pontozással az ózdi hős nyerte meg.

Több mint húsz év távlatából Dopeman már nem vereségként, hanem legendás fejezetként emlegeti a mérkőzést, hiszen – ahogy a Borsnak fogalmazott – ellenfele menekült előle a ringből.

Nem kicsit, nagyon menekült… Az az igazság, hogy azt a meccset nem ő nyerte meg, hanem én vesztettem el. Az utolsó menetben történt egy intés, és én amiatt vesztettem el azt a meccset, egyébként nyertem volna. De mindegy, ez van, nem éltem meg tragédiaként. Engem a kudarcok nem földhöz vágnak, inkább megerősítenek. Tehát nekem az, hogy ő ott nyert, nem volt nagy probléma, így volt, így történt, akkor még nem voltam olyan módon képzett harcos, hogy meggyőzően tudjam ellensúlyozni azt amit ő ott boksz címszóval csinált, de ez van

– mondta a rapper, akiről mostanság zenei munkássága helyett inkább politikai tevékenysége miatt írnak.

Dopeman amúgy 22 éve bokszol, saját bevallása szerint több mint ezer edzőtermi csata van mögötte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik