Szórakozás

Rubint Réka állami kitüntetést kapott Sulyok Tamástól

RTL Klub
RTL Klub

Rubint Réka nemrég a közösségi oldalán számolt be arról, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök állami kitüntetésben részesítette. Posztját úgy kezdte, keresi, de nem nagyon találja a szavakat.

Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért.🙏❤️ Magyarország köztársasági elnöke Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott nekem, melyet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter személyesen adott át! Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, hiszen 32 évvel ezelőtt Kazincbarcikán a testnevelő tanárom azt mondta, hogy egy genetikai selejt vagyok, és meg akart buktatni testnevelésből

– emlékezett vissza a fitneszedző, hozzátéve: azért osztja meg ezt a történetet a követőivel, mert bár 15 évesen a lelke darabokra tört, jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanára mondott neki.

Azóta a bizonyítási kényszerből szenvedély lett, és ez a szenvedély lett a munkám és az életem… Épp ezért, soha ne engedjétek, hogy bárki az álmaitok útjába álljon. ❤️ Mert a csoda ott van bennetek! Hála és köszönet van a szívemben, és bízom benne, hogy mindazt, amiben hiszek, még nagyon-nagyon sokáig tudom veletek együtt csinálni🙏❤️

– zárta sorait Rubint.

Kapcsolódó
Rubint Réka a gyerekeiről: Az volt a legnehezebb, hogy ne helyettük éljek
Most már nem akarja megóvni Larát, Norbikát és Zalánt attól, hogy hibát kövessenek el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik