Szórakozás

„Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket” – Caramel tüzes beszédet mondott a koncertjén

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Így még nem hallottuk beszélni a Megasztár felfedezettjét. Az énekes szavait magára vette Hoppál Péter fideszes politikus, aki reagált is rá a Facebookon.

A szegedi Dóm téren lépett föl Caramel, írja a naphire.hu. A koncert zárásaként meglepően szenvedélyes beszédbe fogott az énekes, aki a jelenkori politikai helyzetet is beleszőtte mondandójába (a Redditen felvétel is van erről).

„Az az igazság, még ha nyálas is, hogy összetartozunk. Jöhettem akár egy cigánytelepről, jöhettem volna Szegedről, akkor is összetartozunk, és egyek vagyunk. Szavazzunk bárki, higgyünk bármiben, soha ne higyjétek el azt senkinek, hogy nem tartozunk össze. És, hogy egymás ellenségei vagyunk. Ez a világon a legnagyobb gonoszság, amikor az embereket megpróbálják megosztani, bármi miatt.

Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket.

És most nem gondolok senkire, legyen az bárki, aki szót emel, és kiáll az emelvényre az emberek elé. Szégyellem magam, amikor azt hallom, hogy egymás ellenségei vagyunk. És hogy gyűlölnünk kell egymást a saját hazánkban. Ne higgyétek el senkine! Ez a leggonoszabb, legkistílűbb politikai lózung, amit megtanulhattak. És ezt tanulták meg, baszd meg. Szavazzatok, akire akartok! Ebben nem akarok állást foglalni, ez mindenkinek a magánügye. De egyet ne higgyetek el: hogy gyűlölnünk kell egymást. Szeretnünk kell egymást, mert ez a mi közös hazánk, legyen az cigány, fehér bőrű, zsidó, meleg, keresztény, legyen az bárki. Megtanultuk 48-ban és 56-ban, hogy nem lehet minket szétválasztani, és aki ezzel próbálkozik, az bele fog bukni.”

Bár Caramel azt mondja, nem gondol senkire, ismeretes, hogy Orbán Viktor néhány hónapig az Oxfordi Egyetemen tanult.

Áprilisban írtunk arról, hogy A Talpra Magyarok! – TISZA | Közössége nevű Facebook-csoportban feltűnt egy képes poszt, melyen látható, hogy Caramel csatlakozott a Pilisborosjenőn aláírást gyűjtő Tisza-párti önkéntesekhez egy fotó erejéig.

Felesége, Szilágyi Szilvi pedig még januárban mutatta meg követőinek az Instagramon, hogy beszerzett egy Miniszterelnök úr, vége van feliratú pulóvert, aminek hátán Magyar Péter sziluettje látható. Később szintén fotóval szemléltette, hogy van egy Fuck NER feliratú karkötője is.

Frissítünk!

Caramel posztjára reagált a sokáig kultúráért felelős államtitkárként tevékenykedő Hoppál Péter, aki magára vette a zenész szavait. Azt írta:
„Ki a Tisza vizét issza, saját levét issza vissza! (Régi magyar közmondás.)” – írta, hozzátéve, hogy válaszul az énekestől idézett „szeretetnyelvű” hírre.
Ugyanakkor az eredeti közmondás valójában úgy szól. „Ki a Tisza vizét issza, oda vágyik szíve vissza”. Hoppál viszont az átköltött változattal érezte úgy, hogy reagál a történtekre. Mondanivalóját pedig olyan képekkel igazolta, amelyek 3 évvel ezelőtt, 2022 tavaszán a Fidesz Baranya 02-es pécsi országgyűlési kampánynyitóján készültek. ahol Caramel is feltűnt.

Kapcsolódó
Orbános pulcsija mellett Szilágyi Szilvinek NER-kritikus karkötője is van
Az influenszer nem először fejezi ki politikai véleményét az öltözetével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik