Szórakozás

Mindy Kaling elmondta, milyen volt együtt főzni Meghan Markle-lel

Netflix
Netflix
Együtt szerepelnek a hercegné With love, Meghan című sorozatában.

Múlt héten jelent meg Meghan Markle új életmódsorozatának előzetese, melyben több híresség is feltűnt vendégszereplőként, köztük Mindy Kaling színésznő. Utóbbi a vasárnapi Golden Globe-gálán nyilatkozott arról, milyen volt együtt forgatni Harry herceg feleségével, illetve a hercegné főzőtudományáról is elmondta a véleményét.

Épp szülési szabadságon voltam, amikor Meghan küldött nekem egy sms-t, hogy »Hé, nem akarsz szerepelni a műsoromban? Gyere el Montecitóba, és főzök neked!« És én megy úgy voltam vele, »Igen, ez tökéletesen hangzik. Szívesen megtenném«

idézte fel Kaling a Deadline-nak adott vörös szőnyeges interjújában, amelyben azt is megkérdezték tőle, mit főztek közösen Markle-lel.

Nos, én azt gondolom magamról, hogy okés szakács vagyok, de ő nem meglepő módon lekörözött engem. Ami a receptjeit és az ottlétemet illeti, az a helyzet, hogy az egész olyan könnyed volt. A semmiből építette fel a kertjét, amit én soha nem tudnék megcsinálni, és vannak csirkéi… Valószínűleg, ha én megpróbálnék csirkéket gondozni, mind meghalnának. Úgy éreztem, nála mindez olyan magától értetődő

– fogalmazott Mindy Kaling, aki úgy tudja, Harry herceg is jól főz és kiismeri magát a konyhában.

Meghan Markle 8 részes sorozata január 15-től elérhető a Netflixen. Ez talán nagyobb sikert ér el, mint a hercegné tavalyi próbálkozásai, melyekről alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Betegségek, babavárás és Harryék újabb üzleti próbálkozásai – 2024 sűrű év volt a brit királyi család számára
Összeszedtük, mik voltak az év legfontosabb történései III. Károly király rokonságában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik