Ahogyan arról a 24.hu-n is beszámoltunk a héten, Neil Young lemondta fellépését az idei Glastonbury fesztiválon, amit azzal indokolt, hogy nem érzi korrektnek a BBC bevonását partnerként.
Megtudtuk, hogy a BBC idén a fesztivál partnere, és olyan dolgokat várnak tőlünk, amit mi nem akarunk megtenni. Úgy fest, a Glastonbury már vállalati kontroll alatt áll, és ez már nem az a fesztivál, amire én emlékszem
– írta akkor saját honlapján a zenész, aki többször volt már a fesztivál headlinere, aminek nem mellesleg 1997 óta fő támogatója a BBC.
Másnap Young bejelentette, mégis ő lesz a Glastonbury fő fellépője 2025-ben. Új bejegyzésében azt írta:
Hiba csúszott az információáramlásba, ezért úgy döntöttem, nem lépek fel a Glastonbury fesztiválon, amit mindig is nagyon szerettem. Szerencsére a fesztivál most újra bekerült a koncertnaptárunkba, és alig várjuk, hogy felléphessünk. Remélem, ott találkozunk!
Arról nem közölt több részletet, mi volt a „hiba az információáramlásban”.