Szórakozás

Férje temetése előtt egy héttel regisztrált a Tinderre, már szabadabbnak érzi magát

A nő a temetés előtt lefeküdt a randipartnerével, aztán még további öttel. Sokan talán elítélnék, de ők nem ismerik a teljes történetét.

Carol Morton tavaly veszítette el férjét, most viszont már úgy érzi, sokkal szabadabb, mint bármikor az életében. A 45 éves nőt talán sokan elítélnék, de a The Sun által bemutatott élettörténete után már árnyaltabb a kép.

A nő férje olajfúró-munkás volt, 49 évesen halt meg súlyos szívbetegségben. Morton elmondta, házasságuk bonyolult volt, néha utálta, néha szerette, amikor pedig férje haldoklott, állítása szerint bármit megtett volna, hogy életben maradjon. A férje halála előtti három hónapban át szinte mindig a kórházi ágya mellett volt, mégis, megkönnyebbülést érzett, amikor meghalt.

Morton elmesélte, 23 évvel ezelőtt ismerkedtek meg, és a férfi rögtön levette a lábáról, hatalmas volt a szerelem közöttük, alig bírták ki azokat a heteket, amikor férje az olajfúró tornyokon dolgozott. Egy évvel később összeházasodtak, majd megszületett az első gyermekük. Morton azt mondta, ekkor kezdett „lehullni” a maszk, a férje ugyanis megcsalta őt. A férfi magát buktatta le, véletlenül feleségének küldte el azt az emailt, amit másnak szánt.

Nagyon élveztem, amikor masszíroztalak… Alig várom, hogy lássalak!

– írta.

A nő sokkot kapott, férje viszont esküdözött, hogy csak masszázs volt, szex pedig nem, és megígérte, hogy nem fog megismétlődni. A nő nem hitt neki, de nem tudta otthagyni a két gyereket, és anyagilag is nehéz helyzetbe került volna, ráadásul ekkor még mindig szerelmes volt a férfibe. Az évek során azonban többször is azt gyanította, hogy férje megcsalja, félve őrizte a telefonját és sokszor kimaradt, amikor pedig hazajött, rendszeresen rosszkedvű volt.

A férfi tavaly januárban halt meg, a gyerekeket traumatizálta apjuk halála, Morton viszont idővel megkönnyebbülést érzett. Mivel férje munkája miatt rendszerint hárman voltak, nem volt annyira üres a ház, öröksége, az életjáradék és férje nyugdíja miatt anyagi gondjai sem voltak, és a félrelépések sem nyomasztották. Az intimitásra, emberi érintése viszont vágyott, ezért egy héttel a temetés előtt regisztrált a Tinderre, két nappal később pedig már meg is le is feküdt egy 33 éves férfivel.

Nem érzett bűntudatot, inkább felszabadító volt számára a légyott, azért is, mert volt férjével évekig alig szeretkeztek.

Miután lefeküdtem egy férfival a temetés előtt, további öttel szexeltem, akik mind fiatalabbak voltak nálam.

– mondta.

Morton randiappokon ismerkedett meg a férfiakkal, és kizárólag érzelemmentes szexet akart tőlük.

Ez egy ideig működött, aztán már nem segített rajta, ezért elment egy terápiára. Ma már ismét stabil párkapcsolatban él, férje halála után egy évvel, megismerte Robot, aki két hónapja már be is költözött hozzájuk, a nő állításai szerint lányai máris imádják a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik