Szórakozás

Elsírta magát, mert senki nem jött el a kávézója megnyitójára, ma már terjeszkedik

Tom Oswald 18 évesen nyitotta meg álmai helyét, de az első napja borzalmasan alakult. Most viszont már egy újabb új kávézót tervez.

Tom Oswald nem sokkal a középiskola elvégzése után megvalósíthatta álmát, a fiú 18 évesen megnyitotta a saját kávézóját. Az első nap azonban nem olyan volt, mint amire számított – írja a Mirror.

Kávézót nyitott, és nem jött el senki

– írta a TikTokon.

@homeboy.co Still waiting for a customer #sad #adelaide #hahndorf #paintok ♬ original sound - bluberi 🫐🌀

A videót már közel 1,5 milliószor nézték meg, ebben Oswald bemutatja az üres kávézót, miközben arcát a kezei közé rejti, a lap szerint elsírta magát.

Az ausztráliai Adelaide-ből származó Oswald tavaly júniusban nyitotta meg kávézóját, a Homeboyt. Elmondása szerint a hely a művészetet is támogatja, a kávék és pékáru mellett műalkotásokat is megtekinthetnek a látogatók. Bár tudta, hogy nem lesz könnyű megvalósítani az álmát, mégis megdöbbent, amikor egy ember sem jelent meg a nyitónapon.

Bár az első nap kijózanító volt, a kommentelők arra biztatták Oswaldot, hogy folytassa a dolgot. Talán ez a videó kellett ahhoz, hogy beinduljon az üzlet, hisz a TikTokon rengetegen írták, hogy a jövőben mindenképpen felkeresik a kávézót. A videónak köszönhetően idővel fellendült az üzlet, több lap is megosztotta a fiú történetét, és rengetegen fejezték ki támogatásukat a fiúnak. Oswald később egy újabb videót osztott meg, ami már sokkal pozitívabb volt.

Az eddigi legforgalmasabb hét. Köszönöm mindazoknak, akik eljöttek, hogy támogassanak

– írta Oswald, aki pár héttel később már a menü tökélesítésén dolgozott.

@homeboy.co Much better 🤝 #AD I teamed up with @Fiverr for my new menu, which was an awesome experience, very smooth and collaborative. Stay tuned for what comes next and don't miss out—use code HOMEBOY for an exclusive 10% off at Fiverr.com. #MakeitwithFiverr ♬ original sound - homeboy

A kávézó sikere nem csak a videónak köszönhető, a látogatók zöme el volt ájulva a helytől és Oswald kávéjától, és szinte mindenki jelezte, hogy a közeljövőben vissza fog még térni a Homeboyba.

Ez így is lett, a kávézó elképesztően sikeres lett, Oswald pedig már terjeszkedik, nemrég egy videóban mutatta meg, hol nyílik majd a következő Homeboy.

@homeboy.co Exciting times ! #homeboycafe #coffee #cafe #smallbiz ♬ original sound - homeboy

Ajánlott videó

Olvasói sztorik