Szórakozás

Videóra került, ahogy csúszik le egy meredek hegyről a kínai túrázó

Azon ritka emberek közé tartozik a kínai férfi, aki örül, hogy egy fának csapódott.

Egy 360 fokos kamera rögzítette a pillanatokat, ahogy egy kínai túrázó métereken át csúszott lefele egy hegy oldalán.

Halálközeli élményről számolt be a 42 éves Yang Meng, aki a Fanzengjian-hegységben túrázott egy barátjával, megcsúszott a tájfunok áztatta nedves talajon és elesett.

Nézni is rossz, ahogy Meng zuhan lefelé a hegyoldalon, miközben próbál valamit találni, amibe kapaszkodhat.

Amint azt láthattuk, a túrázó egy fának köszönheti az életét: ha a lombok és az ágak nem állították volna meg, tragikus véget érhetett volna a túrázás.

A CNN-nek nyilatkozva Meng elmondta: amikor egyre gyorsabban csúszott, biztos volt benne, hogy a mélybe fog zuhanni. Nagyon megkönnyebbült, amikor a fának csapódott.

Egy másik videóból kiderül, hogy Meng nem sérült meg súlyosan a zuhanásban – némi zúzódás keletkezett a lábán, kis vágás a combján és egy karcolás a bal kezén.

Az élet nagyon rövid, ezért minden napot meg kell becsülnünk

– mondta a halálközeli élmény után, de hozzátette azt is, hogy esze ágában sincs abbahagyni a túrázásokat: „Ha valami, akkor ez arra ösztönöz, hogy még jobban felfedezzem a világot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik