Szórakozás

„A kaland kedvéért jelentkeztem” – 40 éves nő is bejutott a Miss Universe Hungary döntőjébe

Idén felső korhatár nélkül jelentkezhettek a szépségkirálynő-jelöltek.

Ahogyan arról a 24.hu-n beszámoltunk, a hétvégén kiválasztották azt a 12 lányt, akik közül a szeptember 28-i döntőn kikerül majd a 2024-es Miss Universe Hungary, aki a mexikói világversenyen képviseli majd hazánkat, novemberben.

Bár a legtöbb szépségversenyen korhatárt szabnak a jelentkezőknek, idén a Miss Universe Hungary szépségversenyen való indulásnak csak az volt a feltétele, hogy az illető legyen 18 év felett, felső korhatár nem volt. Így a verseny 73 éves fennállása óta először fordulhatott elő, hogy a döntőbe bekerült egy negyvenéves induló is, adta hírül a Femina.

A fiatal lányok mellett van egy 40 éves hölgy is, aki a fiatalokat megszégyenítő külsővel rendelkezik, sőt szerintem neki van a legjobb alakja az egész mezőnyben

– mondta el a lapnak dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke.

Kormos Enikő a negyvenéves résztvevő, jógaoktatóként és jógaterapeutaként dolgozik.

Tudomásomra jutott, hogy eltörölték a korhatárt, és arra gondoltam, miért is ne jelentkezzek. Egy színvonalas, profi, nemzetközi versenyen való, mindenképp jó tapasztalatszerzési lehetőség, amely új ajtókat nyithat meg előttem, és segít a kapcsolatépítésben. Nem ez az első versenyem, körülbelül tíz évvel ezelőtt az utcán állítottak meg, hogy lenne-e kedvem részt venni egy nemzetközi versenyen. Csak úgy jelentkeztem, a kaland kedvéért

– mesélte a Feminának Kormos, aki azt is elárulta, hogy még nem édesanya: „Gyermekem nincs, ha mellettem lesz a megfelelő partner, majd érkezik a gyermekáldás is”.

Kapcsolódó
Kialakult a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnye
Kiderült, ki az a 12 szépség, aki részt vesz a szeptember 28-i döntőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik