Szórakozás

„Szakemberre lenne szüksége” – mondják a nőre, akinek a férje egyidős az apjával, és ugyanaz a keresztnevük is

A házaspárt sokan támadják, de ez csak motiválja őket, hogy bizonyítsanak.

Édesapja szerint „apakomplexusa” van annak a nőnek, aki hozzáment egy nála 28 évvel idősebb férfihez – írja a The Sun. Az apa azért gondolja ezt, mert Jessica Zirkelbach férje annyi idős, mint ő, ráadásul még a keresztnevük is ugyanaz.

A 34 éves nő tíz éve találkozott a most 62 éves Alannel, aki rögtön felkeltette a figyelmét, később pedig már a szívét is elrabolta. Ma már boldog házasságban élnek, és van egy közös gyermekük is. Zirkelbach elmesélte, hogy nem mindig volt zökkenőmentes a kapcsolatuk.

Az első akadályt akkor kellett leküzdeniük, amikor a nő bemutatta választottját az apjának.

Miután Zirkelbach édesapja megtudta a férfi korát, félrehívta a lányát, azt mondta, neki, hogy vélhetően problémás a viszonyuk, „apakomplexusa” lehet. A nő másoktól is megkapta ezt, ennek ellenére a mai napig boldogok és tökéletes a házasságuk.

Az emberek nevetnek, amikor azt hallják, hogy az apám Alan, Alan pedig Alan. De az apám nekem mindig is apa volt. Alan pedig Alan

– magyarázta Zirkelbach.


Férje elmondta, sokan nem annyira megértőek és kedvesek velük. Nemrég egy hajóúton voltak, ahol többen is beszóltak nekik a korkülönbség miatt, amikor pedig a kislányukat hozták el a kórházból, a recepción háromszor is rákérdeztek, hogy a férfi az apja-e.

Ez csak még jobban motivált minket, hogy bebizonyítsuk: tévednek!

– mondta a nő.


A házaspár a YouTube-on is beszélt ezekről, a kommentelőktől sok támogatást is kaptak.

A szerelem szerelem. Csak ez számít, hogy boldogok-e!

– írta az egyik hozzászóló.

„Nem látok ebben semmi problémát. Csak azt látom, hogy ez a férfi még mindig nagyon jóképű és okos” – írta egy másik, hozzá hasonlóan sokan kiemelték, hogy a pár nagyon jól néz ki együtt, a nő férje pedig sokkal fiatalabbnak néz ki, mint az apja.

Azért voltak olyanok is, akik nem nézték jó szemmel a kapcsolatot.

Igen komoly gondjai lehetnek az édesapjával. Sajnos nem értek egyet vele, szakemberre lenne szüksége!

– írta egy kommentelő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik