Szórakozás

Schobert Norbert a lányáról: Lara megérdemli egy ország tiszteletét, megbecsülését, szeretetét

RTL
RTL
Bejegyzésében azt írja, Schóbert Lara elmúlt három éve tele volt megpróbáltatásokkal, de ő mindenből talpra tudott állni.

Schóbert Lara kedd reggel posztolt először vasárnapi Sztárbox-győzelme után. Néhány órával később apja, Schobert Norbert is megosztott „még egy utolsó apai gondolatot” Instagram-bejegyzésében.

Larának az elmúlt 3 éve megpróbáltatás volt. A covid alatt itthon, a karjaiban halt meg az imádott nagymamája. Rá kis idő múlva én is covid stroke-ot kaptam, mint sok honfitársam, és másnap nem ismertem meg őt a kórházban. Ebből egy is padlóra tesz egy 18 éves lányt

– kezdte Schobert, aki lánya sikertelen történelemérettségijét is szóba hozta, amit két évvel ezelőtt éppen ő hozott nyilvánosságra egy reggeli műsorban, élő adásban.

Minden tantárgyból felsőfokú angol nyelven érettségizett, de történelemből csak a pótérettségi sikerült. Na és akkor beleállt egy ország és a sajtó! Lealázták! Miközben én is megbuktam ötödikben oroszból, és ma már orosz, angol nyelvvizsgám van, mert kellett a diplomához. Hány gyerek pótérettségizik ebben az országban? Sok ezer! Mennyinek nincs érettségije sem! Lara csendben letette, és letette az edzői OKJ-t is, és munkába állt! Évek óta nem kér tőlünk egy fillért sem. Nálunk lakik, együtt eszünk, de ez addig jár, amíg a szülő meg tudja teremteni, és meg tudjuk. Hála Istennek!

A folytatásban Schobert arról ír, lánya szerinte súlycsoportja legerősebb ellenfelét kapta meg Pap Dorci személyében, akit „az első perctől az utolsóig kergetett” és „nem ült le egyszer sem”.

„A végén ugrált! Még simán volt benne 4 menet! Miló Viktória és sok más neves bokszoló azt mondta, a Sztárbox történetének legszínvonalasabb női meccse volt, megállták volna helyüket egy magyar bajnoki meccsen is” – írta az aerobikedző.

Lara megérdemli egy ország tiszteletét, megbecsülését, szeretetét! Esendő, mint mindenki, de talpra tudott állni! Nekem ez a véleményem róla, mert ismerem az előtörténetet, és a másik felét el sem mondtam. Talán nem is fogom! Hajrá, kislányom! Komoly véred és nagy szíved van! Apa❤️🌹🏅

– zárta sorait Schobert Norbi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Norbert Schobert (@schobert_norbi_official) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik