Szórakozás

Akár 2,8 millió forintnyi összeget is megkeres havonta ez a nő a büdös zoknijai eladásával

De a rosszabb hónapokban is jelentős bevétele van a különleges mellékállásából.

Már viszonylag régóta foglalkozik tartalomgyártással az a TikTokon 57 ezer követővel rendelkező, közepesen ismert amerikai influenszer, akinek a különleges másodállásáról szóló történeteit csak mostanában kapta fel a bulvármédia. A 29 éves Cheyenne Harris ugyanis gyakran sztorizik arról, hogy az influenszerkedés mellett a csupasz lábfejéről készített felvételeket is értékesít, és a lábképek gyártása közben a használt zoknijait is elkezdte árusítani a követőinek.

A brit Sun című bulvárlap által bemutatott, Tennessee államban élő nő egyébként saját bevallása szerint olyan jól keres a szennyes zoknijai kiárusításával, hogy az így szerzett bevételei Magyarországon elég jó fizetésnek számítanának.

Harris azt mondja, hogy az eddigi legjobb hónapjában több mint 8 ezer dollárt – azaz 2,8 millió forintot – gyűjtött azzal, hogy az összeizzadt zoknijait elpostázta a rajongóinak, de a rosszabb hónapokban is simán megcsinál ezer dollárt – 353 ezer forintot –, átlagosan pedig havi 2 ezer dollárt – 706 ezer forintot – keres vele.

„Minden vásárló más és más. Attól függ, hogy mit éreznek és mit szeretnek. Van, aki szívesen szopogatja őket, és van, aki a levágott körömdarabokat is megeszi” – mesélte egy régebbi videójában a fiatal nő, aki láthatóan a lábfetisisztákban rejlő összes lehetőséget igyekszik kihasználni.

@realcheybutt Replying to @doomdhoom505 ♬ original sound - Chey

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik