Szórakozás

Hódi Pamela az első sztárboxos meccséről: Számomra nem szép bokszot láthattak a nézők

RTL
RTL
Azt mondta, teljesen más bunyóra készült Nemazalány ellen, a tudatos ütések elleni védekezést gyakorolta.

Női könnyűsúlyban Hódi Pamela és Nemazalány meccse volt az első a Sztárbox idei évadában. A vasárnapi mérkőzés a negyedik menetben ért véget, amikor is Nemazalány feladta a küzdelmet, így Hódi győzedelmeskedett.

A nyertes a pénteki Reggeliben mesélt arról, hogyan élte meg a múlt hétvégi összecsapást. Mint mondta, nagyon igyekezett összeszedett maradni és arra összpontosítani, hogy higgadt legyen. Ellenfeléről így vélekedett:

Nehéz volt vele bokszolni, mert meg kellett próbálnom felvenni azt a stílust, amit ő képviselt a ringben. Nagyon nehéz volt a kombinációmat ütni. Az az igazság, hogy én a tudatos ütések elleni védekezést gyakoroltam, és itt nagyon sok olyan volt, amikor például két kézzel ütött.

Hódi elmondása szerint Nemazalány rúgásait tudta kezelni, inkább az zavarta, hogy a betanult kombinációkat nem tudta hasznosítani.

Számomra nem szép bokszot láthattak a nézők, mivel a kezek kapálóztak, de pontot meg muszáj voltam szerezni, ezért mentem én is.

Arról is beszélt, hogy ez a bunyó mentálisan és fizikailag is nagyon lefárasztotta. Sok edzőmeccse kevésbé volt fárasztó, mint a vasárnapi.

A héten már elkezdte a felkészülést a következő meccsére (ellenfele a Sápi ViviDér Heni meccs nyertese lesz), azon dolgoznak edzőjével, hogy még több erő legyen az ütéseiben.

Kapcsolódó
Brutális KO, feladott küzdelem, titokzatos versenyző – képeken az új Sztárbox első adása
Újra elstartolt a Sztárbox: könnysúlyban megmérkőzött Varga Ádám és Miller Dávid, női könnyűsúlyban Hódi Pamela és Nemazalány, de Noszály Sándorra is ellenfél várt, mivel eredeti bokszpartnere, Henry Kettner, sérülés miatt, feladta a műsort. Galéria.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik