Szórakozás

Akkora Trump-rajongó, hogy még a nevét is a homlokára tetováltatta, de most már inkább visszacsinálná az egészet a fiatal influenszer

És a republikánus elnökjelölt 21 éves rajongójának történetében nem is az a legfurcsább, hogy a fejére varratta Trump nevét, hanem az, hogy egyébként nem is amerikai.

A 21 éves Rain Monroe nemrégiben azért került az érdeklődés középpontjába a közösségi médiában és a bulvárlapok hasábjain egyaránt, mert akkora Donald Trump-rajongó, hogy a homlokára tetováltatta csupa nagybetűvel a korábbi amerikai elnök, és jelenlegi republikánus elnökjelölt vezetéknevét.

A fiatal influenszerre azonban a Daily Mirror szerint a különleges homloktetkója miatt olyan hatalmas gyűlöletcunamit zúdult az online térben, hogy kevesebb mint egy hónappal a felirat elkészítése után úgy döntött: talán jobb lenne, ha inkább eltávolíttatná a tetoválást.

Az Instagramon 19 ezer követővel rendelkező Monroe egyszerűen csak Trump mostohalányaként hivatkozik magára a bemutatkozásában, és még augusztus 6-án osztott meg egy videót arról, ahogy egy londoni szalon tetoválóművésze elkészíti a nem túl művészi alkotását.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rain Monroe (@rainmonroes) által megosztott bejegyzés

Egy pár nappal később megosztott videóban Monroe arról beszélt, hogy mivel nem amerikai, hanem angol, ezért lehetnek, akik különösen furcsának találják, amit csinált a fejével – olyannyira, hogy a posztjai kirakása óta több korábbi barátja szóba sem áll vele –, de ő nagyon imádja Donald Trumpot, és egy „nagyszerű embernek” tartja, aki „meg fogja menteni a világot” – ezért nem érdekli a kritikusok véleménye.

Az elmúlt egy hétben viszont már inkább arról osztott meg több fotót és videót is, ahogy London különböző forgalmas pontjain egy „Pénzre van szükségem a tetoválás eltávolítására” feliratú táblával a kezében adományokat próbál gyűjteni a járókelőktől.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rain Monroe (@rainmonroes) által megosztott bejegyzés

„Az emberek gyűlölete hatással volt rám. (…) Pénzt gyűjtök az eltávolítására. Ami akár 3800 fontba is kerülhet” – idézi a brit bulvárlap a fiatal influenszert, akinek ezek szerint egy kisebb vagyonba – egészen konkrétan majdnem 1,8 millió forintba – fájna, ha el akarná ki akarná verni a fejbőréből Donald Trump nevét.

Még nem távolíttatom el a tetoválást, csak mérlegelem a lehetőségeimet, hogy lássam, mi a legjobb nekem a továbbiakban. De annyi támogatást is kaptam, ezért nem tudom még, hogy mi lesz. A támogatóimat viszont imádom

– folytatta. Egy későbbi posztjához pedig azt írta kísérőszövegnek, hogy:

„Még mindig büszke vagyok a Trump-tetoválásomra, de vizsgálom a lehetőségeimet. Kaptam néhány második véleményt a terapeutámtól arról, hogy megtartsam-e, vagy fontolóra vegyem az eltávolítását. Nem bántam meg, csak kiderült, hogy bad B vagyok” – utalva arra, hogy a tetkóval is bebizonyította, hogy milyen bad bitch, azaz rosszlány is valójában.

A Trump-tetkó sorsa azonban sajnos úgy tűnik, hogy Rain Monroe – valós vagy megjátszott – határozatlansága miatt egy ideig még kérdéses marad.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rain Monroe (@rainmonroes) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik